Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Egyre több gyerek alszik el az iskolában

Az Egyesült Államokban egyre több a kialvatlan gyerek: 28 százalékuk legalább hetente egyszer elalszik az órán, 22 százalék elszundít a házi feladat írása közben, 14 százalékuk pedig elkésik az iskolából, mert nem bír felkelni reggel időben. Szakértők az éjszakai életmódot, a televíziót és a számítógépet okolják.

Az amerikai Országos Alvás Alapítvány felmérése szerint a 11 évesek átlagosan 8,4 órát alszanak hét közben, a 17 éveseknek azonban már csak 6,9 óra jut egy átlagos iskolai napon. Az iskolás korúaknak, még a tizenéveseknek is, napi 9 óra alvásra volna szükségük.

A szakemberek szerint nem véletlen egybeesés, hogy szinte minden amerikai kamasz szobájában van valamilyen elektronikus berendezés, például tévé, számítógép, zenegép, vagy legalább egy telefon.

Jodi Mindell, a Philadelphiai Gyermekkórház Alvásközpontjának vezetője szerint azok a gyerekek, akiknek négy, vagy annál is több ilyen eszköz van a szobájában, kétszer olyan gyakran alszanak el az iskolában, mint az átlag.

A megkérdezett gyerekek 30 százaléka mondta azt, hogy túl fáradt a sportoláshoz.

Töb tanulmány szerint a kevesebb alvással megnő az éhségérzetért felelős hormon szintje is, így akkor is éhes az ember, ha a szervezetének nincs szüksége táplálékra.

Ezek után nem meglepő, hogy a szakemberek arra figyelmeztetnek: a kialvatlanság nem csupán fáradtsággal jár.

A krónikus alváshiánnyal megnő az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve a különböző fertőzések esélye is.

Az alvás mennyisége persze kihat az iskolai teljesítményre is: azoknak a gyerekeknek, akik eleget alszanak, a négyötöde szerez jó jegyeket az iskolában. A keveset alvóknál sokkal nagyobb az esély a rosszabb átlagra.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×