Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Pouring glass of whiskey, Close-up whisky on the rocks.
Nyitókép: wiratgasem/Getty Images

Hűlt helye maradt az egymillió dolláros whiskey szállítmánynak

12 ezer üveg, közel 334 millió forint értékű kézműves whiskyt loptak el nyáron a washingtoni Westland Distillery raktárából. A zsákmány majdnem felét tette ki a lepárló első, 10 éves Garryana kiadása, amelyen több mint egy évtizedig dolgoztak a mesterek.

A mintegy 1 millió dollár értékű whisky rablás kapcsán a Skagit megyei seriffhivatal nyomoz, miközben a whiskyrajongók azon tűnődnek, vajon előkerülnek-e, és ha igen, hol bukkannak majd fel a Westland Distillery első, 10 éves Garryana whiskyjei – számolt be a a ritka rablásról az ABCNews alapján az Index.

Az üvegek július 31-én tűntek el, amikor egy teherautó megjelent a Westland Distillery burlingtoni raktárában. A tolvaj olyan papírokat mutatott fel, amelyek állítólag feljogosították a cég különböző whiskyjeinek New Jersey-be tartó szállítmányának átvitelére. A szállítmány azonban sosem érkezett meg, és csak egy héttel később derült ki, hogy trükközés áldozatai lettek a különleges whiskey-k

Mark Gillespie, a WhiskyCast podcast műsorvezetője szerint a lopott áru értékesítése nem lesz könnyű, mivel olyan ritkaságokról van szó, amelyeknek piacra kerüléséről mindenki tudna. A szakíró hozzátette: Skóciában időnként lehet látni hasonló lopásokat, amikor a whiskyt szállító teherautó általában Oroszországban köt ki.

Az Egyesült Államokban az alkohol másodlagos piacon értkesítése – amikor magánszemélyek felvásárolják az üvegeket, majd nyereséggel továbbadják – általában illegális. Ez Európa nagy részén nem így van, ahol aukciósházak és más vállalkozások specializálódtak a másodlagos piac kiszolgálására.

A Westland single malt whisky-je imitált kiadású, rendszeresen díjakat nyer. A 2023-as évjáratú a Whisky Advocate magazin szerint a világ harmadik legjobb whiskyje lett. A Garryana minden évben elfogy, és mivel az idei 7500 üveg közül 3000 eltűnt, ezért a másodlagos piacon az árak az egekbe szökhetnek.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×