Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
305.51
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő
Close-up Of Male Judge In Front Of Mallet Holding Documents
Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Elrabolták és kifosztották jótevőjüket, most súlyosabb ítéletet kér rájuk az ügyészség

A pár több millió forintot szerzett meg az áldozattól, miután a saját otthonában foglyul ejtette és bántalmazta.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség az ítélet súlyosítását indítványozta abban az ügyben, amelyben egy férfi és egy nő órákig fogvatartott, majd több millió forintot megszerzett áldozatától - írja sajtóközleményében az ügyészség.

A tényállás szerint a nő 2016-ban ismerkedett meg az idősebb sértettel, és közöttük szorosabb kapcsolat alakult ki. A sértett anyagilag rendszeresen támogatta őt és a börtönben lévő párját. Ezen kívül nekik, valamint a családtagjaiknak összesen 8,9 millió forintot kölcsön is adott. A sértett egyre terhesebbnek érezte a pár követelőzését, ezért 2018-ban befejezte a támogatásukat.

Miután a férfi szabadult, ismét élettársi kapcsolatot létesített a nővel, és elhatározták, hogy a sértettől pénzt szereznek. 2018. szeptember 12-én baráti beszélgetésre hívták a gyanútlan sértettet, aki beült az autójukba. A vádlottak ezt követően elhajtottak vele, a 100 ezer forint értékű telefonját összetörték, s az autóban, majd a férfi ingatlanában több órán keresztül fogva tartották, bántalmazták, 5 millió forintot követeltek tőle, és életveszélyesen megfenyegették amennyiben nem fizet, vagy szól a rendőrségnek.

A sértett beleegyezett a követelés teljesítésébe, ezért elengedték. A sértett a következő napokban összesen 15 ezer eurót adott át nekik. A pár azonban ígérete ellenére ezt követően is zaklatta, többször megjelentek a lakóhelyén, fenyegető üzeneteket hagytak a postaládájában, ezért a sértett feljelentést tett.

A Győri Törvényszék a vádlottakat társtettesként elkövetett emberrablás bűntette és rongálás vétsége miatt elítélte. A nő büntetése 6 év fegyházbüntetés, 6 év közügyektől eltiltás, a visszaesőnek minősülő férfi büntetése 9 év fegyházbüntetés, 9 év közügyektől eltiltás. Őket fejenként 3 105 000 forint vagyonelkobzásra is ítélte a bíróság.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlottak és védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbeztek. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a vádlottakkal szemben hosszabb büntetés kiszabása indokolt.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Újabb belső konfliktus került felszínre a szlovákiai magyar politikát képviselő Magyar Szövetségben. A Gubík László vezette párt országos alelnöke, Őry Péter június elején lemondott valamennyi országos és járási tisztségéről, bár a pártból nem lépett ki. A döntés hátterében elsősorban az őszi önkormányzati és megyei választások előkészítése, valamint a jelöltállítás körüli viták állnak.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Vörös zászlót lengetnek a fukar tagállamok az EU-pénzek miatt, 20 százalékkal vágnák vissza a kiutalásokat

Vörös zászlót lengetnek a fukar tagállamok az EU-pénzek miatt, 20 százalékkal vágnák vissza a kiutalásokat

A gazdagabb uniós tagállamok – élükön Németországgal és Hollandiával – élesen bírálják a ciprusi soros elnökség javaslatát, amely mindössze kétszázalékos csökkentést irányoz elő az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti többéves költségvetésében. A takarékos tagállamok ennél jóval nagyobb lefaragást követelnek a közel kétezermilliárd eurós büdzséből – írta meg a Politico.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×