Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Rendőrautó

Szörnyűség a Balatonnál: pontot tett a rendőrség a régi ügy végére

Harminchárom év után fogták el a rendőrök a paloznaki plébános belga gyilkosát – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a Balatonfüredhez közeli Paloznakon 1991. augusztus 26-án reggel a falu idős plébánosát holtan találták.

Az akkori nyomozásban kiderült: egy ismeretlen előző éjszaka a plébánia ajtaját befeszítve bejutott az épületbe, ahol az ott alvó lelkész mellett egy másik szobában alvó idős apácát is megkötözött. A férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe, míg a nő a támadásban könnyebben sérült. Az elkövető közel egymillió forint értékű műszaki cikket, pénzt, illetve egyéb személyes tárgyakat lopott el.

Egy időközben beérkezett információ eredményeként a rendőrök 2023-ban a korábban rögzített nyomokat újra megvizsgálták, majd az ekkor indult európai szintű nyomozás eredményeként azonosították azt az 53 éves belga férfit, aki kapcsolatba hozható az 1991-es emberöléssel.

A férfit az ellene kiadott európai elfogatóparancsnak köszönhetően idén március 13-án Antwerpenben fogták el a belga nyomozó hatósággal közreműködve.

Április 19-én a belgák átadták a magyar hatóságoknak, akik őrizetbe vették, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A nyomozó hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását, melyet a járásbíróság elrendelt - ismertették.

A közleményben hangsúlyozták: felmerültek olyan információk, melyek szerint a tettes nem egyedül követte el a bűncselekményt. Ezért egy 55 éves román állampolgárságú férfit nagy erőkkel, nemzetközi elfogatóparancs alapján keres a rendőrség.

A remény hal meg utoljára - mondta Forrás Károly, az 1991-ben meggyilkolt paloznaki plébános hozzátartozója. A 82 éves férfi, aki a tragikus véget ért pap unokaöccse, mind a mai napig hitt abban, hogy a rendőrök megtalálják nagybátyja, Csontos Gyula gyilkosát - írja a Blikk.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×