Infostart.hu
eur:
356.36
usd:
308.87
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Esztergom, 2023. szeptember 21.Tűzoltóautó a rendőrségi kordonnál egy robbantás helyszíne közelében Esztergom külterületén 2023. szeptember 21-én. Az előző nap rendőri intézkedés közben egy körözés alatt álló férfi - az elsődleges információk alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során. A robbantás következtében a Terrorelhárítási Központ egyik munkatársa életét vesztette, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Fontos fejlemény a tavaly őszi, esztergomi robbantás ügyében

Lezárták az eljárást az elkövető halála miatt, és az is kiderült, hogy nem volt azonosítható tettestársa.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség fél évvel a tragédia után lezárta a nyomozást a két ember halálát okozó esztergomi robbantás ügyében. A szeptemberi robbantásban a bevetésben részt vevő egyik TEK-es, és az elkövető, J. László halt meg, több rendőr és tűzoltó pedig megsérült.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta az Indexnek, hogy az előre kitervelten, aljas indokból, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult bűnügyben

az elkövető halála miatt március 6-án megszüntették az eljárást

A szóvivő tájékoztatása szerint nem tudtak azonosítani olyan személyt, aki a cselekmény elkövetéséhez segítette vagy arra rábírta volna az elhunyt elkövetőt, akinek tehát nem volt tettestársa. A nyomozás alatt kiderült, hogy az elkövető készült a tettére, és előre beszerezte a tűz- és robbanásveszélyes anyagokat, majd azokat előkészítve olyan helyen és állapotban helyezte el a házban, hogy a robbantás pusztító hatású legyen.

(A nyitóképen: tűzoltóautó a rendőrségi kordonnál az esztergomi robbantás helyszíne közelében 2023. szeptember 21-én. Az előző nap rendőri intézkedés közben egy körözés alatt álló férfi szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során.)

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×