Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
320.41
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Fotó: police.hu
Nyitókép: police.hu

Hamisított rendszámtábláról adott hírt a rendőrség

Az érvénytelen azonosító mellé meglepő személyi papírok is jártak.

Érvénytelen rendszámtáblával közlekedett egy a 24 éves mohácsi férfi. A szabálytalan azonosító egy szolgálaton kívül levő rendőrnek tűnt fel Szekszárd bevásárlóközpontjának parkolójában.

A rendőr értesítette a szolgálatban levő társait, akik ellenőrizték a kocsi sofőrjét. Az autó vezetője egy nem hivatalos okmánnyal igazolta mind önmagát, mind pedig az általa vezetett járművet. A 24 éves mohácsi férfi elismerte a rendőröknek, hogy az autóról ő szerelte le az eredetileg arra kiadott hivatalos rendszámtáblát, és ő is szerelte fel rá az – egyébként a nyilvántartó rendszerben nem található – érvénytelen hatósági jelzést is.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

A sofőrt a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi további eljárásokra számíthat az általa elkövetett szabályszegésekért, többek között azért is, mert önmagát és autóját is hamis okmányokkal igazolta a rendőri ellenőrzés alkalmával.

Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×