Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.02
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Verekedés és lövöldözés egy belvárosi szórakozóhelyen – videó

Szó szót követett, aztán elszabadultak az indulatok a VII. kerületben.

A vádirat szerint a vádlottak egy harmadik társukkal együtt – aki azóta elhalálozott – 2021. október 31-én, egy VII. kerületi szórakozóhelyen vagyonőrként dolgoztak. A hajnali órákban a vádlottak harmadik társa, a parkoló szintjén lévő lift előterében szóváltásba keveredett egy férfival, akit ennek során ököllel meg is ütött. Egyik társa ezzel egy időben elővett egy valódinak látszó fegyvert, és azt az előbbiek szerint bántalmazott férfi feje felett egyszer elsütötte, majd a férfi felé lépett és fenyegetően ráfogta a pisztolyt.

Ekkor a megtámadott férfi segítségére kelt a sértett, aki a vádlottak harmadik társát hátulról lefogta, és elhúzta a megtámadott férfi közeléből azért, hogy a további bántalmazását megakadályozza. A támadó azonban kiszabadult a fogásból, megfordult, és megrúgta a sértettet, a fegyveres vádlott pedig ekkor szintén a sértett felé fordult, ráfogta a pisztolyt, majd azt egyszer az ő irányába is elsütötte.

A sértett ennek hatására a falhoz hátrált, és felemelte a kezeit, ezzel jelezve, hogy a továbbiakban nem kíván semmilyen tettlegességben részt venni. Ennek ellenére a harmadik támadó őt többször, ököllel arcon ütötte, valamint a ruházatát megragadva a falhoz vágta a férfit. Ekkor kapcsolódott be a bántalmazásba a másik vádlott is, aki a sértett elé lépett és őt többször, ököllel megütötte. A férfi a bántalmazás következtében súlyos, orrcsonttöréssel járó sérüléseket szenvedett – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az ügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, amelyben mindkét vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügyhöz kapcsolódó – az ügyészség honlapján megtekinthető – felvételen a szóváltás, majd a lövöldözés, valamint a bántalmazás egy része is látható.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×