Infostart.hu
eur:
362.59
usd:
322.71
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Felfüggesztett börtönt kaphat az életveszélyesen előző sofőr - videó

Szabálytalanul és másokat veszélyeztetve előzött egy autós a Balaton partján.

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 29 éves férfival szemben, aki 2022 októberében szabálytalanul, másokat veszélyeztetve előzött a Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt északról elkerülő főúton.

A vádirat szerint a sofőr irányjelző használata nélkül és nem törődve a szemből érkező személyautóval, az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett. A vádlott bár látta a szemközti sávban közeledő járművet, az előzést nem szakította meg, s annak ellenére, hogy az előzött tehergépkocsi vezetője segítőkészen az út szélére húzódott, a férfi még inkább áttért a szemközti sávba.

A szembejövő jármű sofőrje fékezett, és a baleset elkerülése érdekében hirtelen az útpadkára kormányozta a járművét,

majd a mögötte haladó másik járműnek is le kellett húzódnia a murvás részre. Végül mindegyik gépkocsi baleset nélkül folytatni tudta az útját, ám az elkövető a szabálytalan előzéssel mások életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Az ügyészség a férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és abban felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására, valamint a közúti járművezetéstől történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×