Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Hamisirat-gyár: 113 ember emeltek vádat

A bűncselekmény-sorozat értelmi szerzője, egy 58 éves, Budapesten élő férfi 2015-ben ismerkedett meg az 55 éves pusztahencsei vádlottal.

Hamis okiratokat, köztük főiskolai és egyetemi okleveleket, jogosítványokat, érettségi és nyelvvizsga-bizonyítványokat gyártó banda tagjai és az okiratok megrendelői, összesen 113 ember ellen emelt vádat a Paksi Járási Ügyészség – közölte a Tolna Megyei Főügyészség.

A bűncselekmény értelmi szerzője, egy 58 éves, Budapesten élő férfi 2015-ben ismerkedett meg az 55 éves pusztahencsei vádlottal, akinek elmondta, hozzáfér különböző bizonyítványokhoz, amelyekből hamis közokiratokat tud készíteni.

A két férfi elhatározta, hogy hamis iratokkal fog kereskedni; a Tolna megyei vádlott és ismerősei szerzik a megrendelőket, az okiratokat pedig a fővárosban élő férfi gyártja le számítógéppel, nyomtatóval és fénymásolóval. A hamis dokumentumokért minimum 10 ezer, de általában 100-150 ezer forintot kértek.

További három vádlott, egy 37 éves györkönyi, egy 64 éves kunmadarasi és egy 40 éves hódmezővásárhelyi férfi megrendelőket szerzett a hamisítóknak, a többi vádlott a közvetítésben vett részt, vagy ők maguk voltak a megrendelők.

Az ügyészség 113 ember, köztük a hamis okiratok megrendelői ellen emelt vádat 145 rendbeli közokirat-hamisítás miatt. Az értelmi szerzőre, társára és a fő toborzóra börtönbüntetés kiszabását kérte, 17 millió forintnyi vagyonelkobzás mellett. A többiek esetében felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés és közérdekű munka kiszabását indítványozták.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Friss fejlemények a PURL ügyében, Zelenszkij visszautasított egy ajánlatot Orbán Viktorra hivatkozva - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Friss fejlemények a PURL ügyében, Zelenszkij visszautasított egy ajánlatot Orbán Viktorra hivatkozva - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

A NATO-tagállamok külügyminisztereinek helsingborgi találkozóján Ukrajna új felajánlásokat kapott partnereitől a PURL-kezdeményezéshez, emellett egy újabb finanszírozási forrást is sikerült felszabadítaniuk. Az Egyesült Államok azonnali és átfogó tűzszünetet sürgetett az orosz-ukrán háború lezárása érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök levélben utasította vissza a társult tagságra vonatkozó német javaslatot. A politikus méltánytalannak nevezte az indítványt, mivel az szavazati jog nélkül hagyta volna Kijevet az Európai Unióban. Cikkünkben folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború legfontosabb fejleményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×