Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Zúzott kővel dobálta a közlekedő autókat

A közlekedés biztonsága elleni bűntett és a rongálás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be.

A vádirat szerint a férfi 2019. december 13-án délután Tát lakott területén kívül gyalogosan haladt az 1119. számú út melletti, zúzott kővel borított területen, a Bajna irányába.

A férfi zúzott köveket vett magához, amelyeket a Tát felé tartó, forgalmi sávjában szabályosan, 60-70 km/óra sebességgel haladó két gépkocsi szélvédője felé dobott.

Az egyik kő eltalálta az egyik, mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a vezető szemmagasságában, ezzel kagylós és a csillagtöréses sérülést okozott. A szélvédőben 152 666 forint kár keletkezett.

Forrás: Magyarország Ügyészsége
Forrás: Magyarország Ügyészsége

A sofőr, mielőtt ütközött a kővel, már észrevette, hogy az előtte haladó jármű vészvillogózik, ezért lassítani kezdett. A kövek, amelyeket a vádlott eldobott, a másik gépkocsit nem találták el.

Az ügyészség az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozását követően benyújtott vádiratban indítványozta, hogy a büntetlen, szlovák állampolgárságú férfit az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×