Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: kína

Nagy kísértés a tempomat - halált okozott vele a figyelmetlen férfi, mehet a börtönbe

Elkalandozott a műszerfalon, miközben utolért egy sokkal lassabb autót.

Letöltendő fogház vár arra a román férfira, akinek figyelmetlensége miatt ketten meghaltak az M3-as autópályán - olvasható a Debreceni Törvényszék hírei között.

Még az elsőfokú bíróság szeptember 14-ei előkészítő ülésén mondta ki bűnösnek a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, ezért őt 1 év 10 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlott beismerő nyilatkozatot tett, tárgyaláshoz való jogáról lemondott, azonban az ítélet akkor nem emelkedett még jogerőre, mert az ügyészség súlyosítás miatt, a román férfi és védője pedig enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A bíróság által jogerősen megállapított tényállás szerint a 33 éves férfi 2018. május 25-én 20 óra körül az M3-as autópályán Budapest felől Nyíregyháza irányába közlekedett személygépkocsival. A vádlott az autópályán bekapcsolta a sebességtartó automata rendszert, így folyamatosan 136 km/h sebességgel haladt a külső forgalmi sávban. A férfi 20 óra 20 perc körül a gépkocsi fedélzeti rendszerében

a rádióadások között keresgélt,

ezért a figyelme teljes mértékben elterelődött a körülötte, valamint az előtte lévő forgalomról. A haladása során – az autópálya hajdú-bihari szakaszán – a vádlott figyelmetlenségéből adódóan utolérte az előtte csak 90-95 km/h sebességgel haladó autót, amelynek gépjárművével nekiütközött. A baleset következtében a vétlen gépjármű hátsó ülésén utazó két sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életüket vesztették.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×