Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Terrorban tartotta a családját a Balaton partján

A Siófoki Járási Ügyészség két rendbeli kapcsolati erőszak vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki fizikailag és lelkileg is bántalmazta volt feleségét és közös fiúkat.

Az 52 éves vádlott és felesége 2015-ben elváltak, ekkor a nő és közös nagykorú gyermekük elköltözött a férfi balatonszemesi házából. Miután a sértettek 2017 júniusában anyagi okokból kénytelenek voltak visszaköltözni a vádlott ingatlanába, a férfi napi szinten megkeserítette az életüket, így rendszeresen szidalmazta, becsmérelte és különböző sértő jelzőkkel illette őket – derül ki a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményéből.

A verbális bántalmazáson túlmenően azonban előfordult az is, hogy

a férfi a volt feleségére támadt, amelyet 24 éves fiuk akadályozott meg, akit ezért a vádlott később több alkalommal késsel életveszélyesen megfenyegetett.

A vádlott ezen kívül rendszeresen, a békés együttéléssel összeegyeztethetetlen magatartást tanúsított, így ittas állapotban kiabált velük, felborította a bútorokat, a lakást összepiszkította.

A vádlott az elkövetési időszak alatt többször állt gyógykezelés alatt, ami eredményre nem vezetett, magatartása miatt a család bejelentésére többször is rendőri intézkedésre került sor.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy annak tartamára a bíróság rendelje el a férfi pártfogó felügyeletét.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×