Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
N. János az ellene emberölés miatt folytatott per tárgyalásán a Tatabányai Törvényszék tárgyalótermében 2019. március 1-jén.  A darnózseli hentest azzal vádolják, hogy megölte feleségét, testét feldarabolta, maradványait részben elégette, majd szétszórta.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Huszonegy évet kapott a darnózseli hentes

A harmadfokon eljáró Kúria ítélte el előre kitervelten elkövetett emberölés miatt.

A férfit azzal vádolták, hogy 2014-ben megölte feleségét, a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd egy réten szétszórta.

A vád szerint a házastársak kapcsolata 2011-re megromlott, mert az 1971-ben született Nagy János azt feltételezte, hogy felesége megcsalta. Ezután az asszony válópert kezdeményezett, elköltözött otthonról, de hiányoztak a gyermekei, és bejelentette, hogy visszaköltözik.

A férfit a Tatabányai Törvényszék 2019 márciusában bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól, a Győri Ítélőtábla azonban testi sértés miatt hét év börtönre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A harmadfokon eljáró Kúria pénteken jogerősen 21 év fegyházra ítélte a vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Gyulai Márton: rengeteg szupersztár és újítás lesz a budapesti Atlétikai Világdöntőn

Tévéshow-szerű elemekkel zajlik majd szeptember 11. és 13. között, háromszor háromórás műsorban az első alkalommal kiírt, 10 millió dollár összdíjazású Atlétikai Világdöntő Budapesten, a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Gyulai Márton, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sport- és rendezvényigazgatója beszélt erről az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel

Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel

India a világ egyik legnagyobb légierejével rendelkezik, ugyanakkor mindez komoly kihívás elé állítja az atomhatalmat. A rendkívül sokszínű és jelentős mértékben elavult flotta meghatározó részét le kellene cserélni, ráadásul jelen esetben a saját fejlesztésű technológiára csak kis mértékben támaszkodhatnak, a helyi hadiipar elmaradott a globális elithez képest. Újdelhi ezért folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, hogy tartsa a lépést a szomszédos riválisokkal, főképp most, hogy hamarosan már Kína mellett Pakisztán is ötödik generációs vadászgépekkel fog rendelkezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×