Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: police.hu

Idősekre szakosodott csalót fogtak el

A rendőrség tanácsokat is adott a hasonló esetek elkerüléséhez.

Június 25-én 10 óra körül ismeretlen számról hívtak egy 70 éves debreceni nőt. A telefonáló közölte vele, hogy a férje közlekedési balesetet okozott és sürgősen pénzre van szüksége a keletkezett kár rendezése céljából. A sértett a kérésnek megfelelően közel hatmillió forint készpénzt adott át a lakásához érkező férfinak.

Néhány perccel ezután érkezett meg a férj, aki a történteket meghallva azonnal értesítette a rendőrséget.

Aznap több bejelentés is érkezett hasonló hívásokról, melyek nem jártak sikerrel.

A bűncselekmények kapcsán a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indítottak büntetőeljárást. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 54 éves budapesti férfi, akit hétfőn Debrecen belvárosában fogtak el. Éppen egy újabb idős emberhez tartott, hogy átvegye a kicsalt pénzt. A nyomozók kihallgatták, beismerő vallomást tett. A rendelkezésre álló adatok szerint

a gyanúsított a külföldön bujkáló „főnökei” utasításait követte.

Ő volt az, aki az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó és pénzt kicsaló telefonhívások után felkereste a becsapott időseket. A hatóság az eljárás során vizsgálja, hogy a gyanúsított összefüggésbe hozható-e további bűncselekmények elkövetésével.

A gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

A hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében a rendőrség az alábbiakat tanácsolja:

  • Fokozott fenntartással kezeljék a váratlanul jelentkező idegeneket, az olyan telefonhívásokat, amiben valaki arra hivatkozik, hogy hozzátartozójukat baleset, vagy más tragédia érte, bajba került, kárt okozott, és azonnal pénzre van szüksége, hogy a bajból kikerüljön!
  • Ne hajtsák végre a telefonon kapott utasításokat!
  • Ellenőrizzék le a telefonon kapott információt, a balesetről, egyéb káreseményről, bajról szóló hír valóság tartalmát! Hívják fel közvetlen hozzátartozóikat!
  • Bűncselekmény esetén hívják a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es számon!
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×