Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Pixabay

Egy pulóver miatt robbant ki a vita, gyilkosság lett a vége

A Tatabányai Törvényszék első fokon tíz és fél év börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki leszúrta a munkatársát Csolnokon.

A törvényszék tájékoztatása szerint 2018 szeptemberében egy régészeti feltáráson a későbbi áldozat felvette ismerőse pulóverét, aki emiatt azt követelte tőle, hogy vegyen neki egy ugyanilyen ruhadarabot, vagy fizessen 26 ezer forintot.

Mivel a sértett néhány napig nem ment dolgozni, munkatársa úgy vélte, hogy nem kívánja rendezni a köztük lévő vitát.

Később Csolnokon egy kocsma előtt találkoztak és az elkövető ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a földre esett. Miközben a jelenlévők sikertelenül próbálták szétválasztani a két embert,

a támadó egy késsel nagy erővel mellkason szúrta a sértettet, aki azonnal életét vesztette.

Az elkövető a helyszínről a rendőrök kiérkezését megelőzően annak ellenére távozott, hogy többen megpróbálták visszatartani. A vizsgálat során kiderült, a konfliktust megelőzően kábítószert fogyasztott.

Az emberölés bűntette és a fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklás vétsége miatt kiszabott ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×