Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Budai dílereket kapcsoltak le a rendőrök

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói közel 9 millió forint értékű kábítószert foglaltak el, miután elfogtak két terjesztőt és az őket ellátó dílert.

A rendőrök információhoz jutottak arról, hogy két férfi kábítószert árul a főváros II. kerületében, a drogot pedig egy középkorú férfitól szerzik be.

A rendőrök azonosították és múlt pénteken elfogták egy 45 éves budapesti férfit és társát, egy 43 éves törökbálinti férfit. Házkutatást tartottak náluk, ennek során mintegy 400 gramm kokaint, 300 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi maradványt, a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket, csaknem 10 millió forintot, 100 eurót, 6100 amerikai dollárt, autókat és ékszereket foglaltak le.

A nyomozás során a rendőrök azonosítottak egy harmadik dílert is. A 46 éves férfi több budai kerületben is árult kábítószert, amit a 45 éves budapesti férfitól szerzett be. Egy óbudai kaszinóban fogták el, ruhájában és lakásán is kokaint találtak.

A nyomozók a három férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes bíróság hétfőn elrendelt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×