Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hazahozták a kőbányai lány megölésével gyanúsított férfit

Cs. Dánielt a BRFK, a KR NNI és a NEBEK együttműködésének köszönhetően fogták el Frankfurtban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. július 30-án érkezett a bejelentés: egy kőbányai lakásban egy női holttestet találtak. A szemle során megállapították, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást - írja a Police.hu.

Rövid időn belül azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható 23 éves Cs. Dánielt, aki ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság nemzeti elfogatóparancsot, a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója pedig soron kívül európai elfogatóparancsot bocsátott ki.

A 23 éves férfi képtelen volt elfogadni, hogy nem szeretné folytatni a kapcsolatukat, ezért egy késsel elvágta nyakát – írta korábban a részletekről a Blikk.

A nyomozás során a BRFK életvédelmi nyomozói szorosan együttműködtek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályának munkatársaival. Cs. Dániel németországi tartózkodási címének megállapítását követően

felvették a kapcsolatot a német társszervekkel, akik a férfit 2019. július 31-én Frankfurtban elfogták és átadási őrizetbe vették.

Ezzel egyidőben a magyar hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket Cs. Dániel átadása érdekében, akinek átadására és hazahozatalára a NEBEK intézkedett.

A férfit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2019. augusztus 29-én a német kollégáktól átvették, és még aznap este emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A kihallgatást követően Cs. Dánielt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×