Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
320.39
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Még előzetesben marad Bróker Marcsi

Három hónappal meghosszabbította a Bróker Marcsi néven elhíresült nő előzetesét a Szolnoki Járásbíróság - közölte a Magyar Idők.

A még január 12-én hozott határozat ellen a Kun-Mediátor Kft. vezetője fellebbezett, így az nem jogerős. Az asszony jelenleg is börtönben van, mivel az elsőfokú döntés a fellebbezés ellenére is végrehajtható.

A kényszerintézkedést azzal indokolja a bíróság, hogy az ügyfeleit több mint tízmilliárd forinttal megkárosító karcagi cég vezetője korábban is külföldre szökött, és ez a veszély továbbra is fennáll.

Dobrai Sándorné ellen 2015. áprilisban indult nyomozás sikkasztás gyanújával, miután a Kun-Mediátor Kft. kisbefektetői nem jutottak hozzá a pénzükhöz. Külföldre szökött, az Interpol is körözte, de tavaly decemberben Belize-ből szállították haza.

Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×