Infostart.hu
eur:
388.77
usd:
330.13
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Nyíregyházi ügyvéd irányította a lebukott bűnszervezetet

Közokirat-hamisítás és csődbűncselekmények elkövetése miatt indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy nyíregyházi ügyvéd által irányított, úgynevezett cégtemetéssel is foglalkozó bűnszervezet ellen - közölte a NAV bűnügyi szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Sárközi Alexandra alezredes tájékoztatása szerint az ügyben tizenöt gyanúsítottat hallgattak ki, az ügyvédet és két közvetlen segítőjét őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

A szóvivő kiemelte: az ügyvéd 2000-től kezdve sok bűnözőt védett, így megismerte a különböző bűncselekmények elkövetési módját, és a gyanú szerint az információkat felhasználva, anyagi haszonszerzés reményében bűnszervezetet épített ki.

A vállalkozásként működő szervezetnek cégek eltüntetése, vagyon elleni bűncselekmények és a cigarettacsempészet mellett prostitúcióval kapcsolatos esetek is a számlájára írhatók. Emellett a megindult büntetőeljárásokat hamis bizonyítékokkal, tanúvallomásokkal és okiratokkal igyekeztek megakadályozni.

Az ügyvédnek - áll a közleményben - a bűnszervezet zavartalan működése érdekében arra is volt gondja, hogy az eljáró nyomozókat, ügyészeket feljelentgesse, vagy vesztegetés látszatának keltésével, alaptalan elfogultsági bejelentésekkel más hatóságokat jelöltessen ki az eljárásokra. Ezzel akarta elkerülni, hogy a szervezett jelleg és az állandósult elkövetői kör feltűnjön a hatóságoknak.

A jogi szakember a gyanú szerint fiktív cégátruházásokban működött közre, ahhoz ukrán "bukóembereket" és valótlan magyarországi székhelyeket biztosított. Ezért cégenként ötszázezer-egymillió forintot kért, a strómanoknak pedig ötvenezer forintot fizetett.

Az üzletszerű szolgáltatás országszerte elhíresült - jegyezte meg Sárközi Alexandra -, hozzátéve, így menthették ki a cégek még meglévő vagyonát a tulajdonosok, meghiúsítva ezzel a hitelezői igények kielégítését. Ezzel a módszerrel azt a látszatot keltették, hogy a cégek vagyona mellett a számviteli iratok is ukrán álügyvezetőkhöz kerültek, továbbá így leplezték a bűncselekményeket és a bírsággal járó szabálytalanságokat is.

Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak negyvennyolc céget "fantomizáltak" - tette hozzá a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

2025-ben a technológia terén egyértelműen szinte minden a mesterséges intelligencia fejlődéséről szólt, a vezető AI-vállalatok pedig rendkívüli tempóban dobták idén piacra az újabbnál újabb megoldásaikat. Bár az év során sokan tartottak az "AI lufi" kidurranásától, a benchmarkok alapján az új modellek messze felülmúlták a tavalyiakat, bizonyos területeken pedig már meg is haladták az emberek képességeit. Az LLM-ek mérhető tudása azonban csak az egyik fontos tényező: az automatikus működés a másik elem, amelyről idén gyakran szó esett, különösen az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérésével kapcsolatos várakozásokra utalva. A fejlődés ugyan egyértelműen látszik ezen a területen is, a vállalatvezetők és AI-kutatók igen megosztottak a kérdést illetően: egyesek szerint két évre, mások szerint egy évtizedre vagyunk a legokosabb emberek képességeit meghaladó, teljesen autonóm működésre képes AI-rendszerektől. Sőt, egyes vélekedések szerint addig még az AI-hoz való teljes tudományos megközelítésnek is változnia kellene.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×