Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

600 milliót kerestek volna a rekord mennyiségű kokainon

Nagy, 90 százalék feletti tisztaságú volt az a 25 kiló kokain, amelyet a rendőrök január 15-én foglaltak le a fővárosban; ha az elkövetők higítás után értékesítik, akár egymilliárd forintot is kaphattak volna érte - mondta Bucsek Gábor dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A dandártábornok szerint a lefoglalt szállítmány hatóanyag-tartalmát tekintve nem csak Magyarország, de talán Európa legnagyobb drogfogása volt az utóbbi években. Bár a Zsaru magazin legutóbbi számában már beszámolt az elfogásról, a rendőrség csütörtökön tartott az ügyben nemzetközi sajtótájékoztatót.

Ezen Bucsek Gábor elmondta: a három elkövető - két külföldi és egy magyar állampolgár - 400 millió forintot "fektetett be" az üzletbe, a kokaint a "felütés", azaz hígítás után egymilliárd forintért tudták volna eladni.

Mint mondta, még vizsgálják, hogy a szállítmányt Magyarországon értékesítették volna az elkövetők, vagy külföldre vitték volna, valamint azt is, honnan volt 400 millió forintjuk az üzletre.

A dandártábornok elmondta: tavaly szeptemberben került a rendőrség olyan információ birtokába, hogy két külföldi állampolgár egy magyarral különböző gépjármű-alkatrészeket kíván beszerezni Panamából, Miami érintésével.

A rendőrség információi szerint az elkövetők egy nemzetközi szállítmányozással foglalkozó magyar céget kerestek meg azzal, hogy luxusautókhoz való alkatrészeket rendeltek Panamából, amely a hamburgi kikötőbe érkezik; innen kellett a szállítmányozó cégnek megszerveznie az áru Magyarországra hozatalát.

A rendőrség a titkos adatgyűjtés során kiderítette, hogy a három személy egy hajléktalan adatait is felhasználja az akcióhoz.

A gépjárműalkatrészeket tartalmazó két csomag november 6-án indult Panamából Miami érintésével Hamburgba. A magyar rendőrség jogsegély keretében kérte a hamburgi vámhivatalt, hogy bizonyosodjanak meg arról, mi van a szállítmányban.

Thorsten Hagenah, a hamburgi vámhivatal nyomozója a sajtótájékoztatón elmondta, először röntgennel vizsgálták át a két dobozt, és dupla szigetelésű fekete zacskókat láttak a duplafenekű ládában. Amikor felnyitották a ládát, csomagokat találtak benne, amelyekről a vegyészek megállapították, hogy kokaint tartalmaznak.

A magyar rendőrök azt kérték a németektől, hogy ne engedjék tovább a szállítmányt, hogy Magyarországon elfoghassák az elkövetőket is. A két ládát tehát követték Magyarországra a rendőrök, a csomagok január 9-én érkeztek a szállítmányozó cég vecsési telepére, innen hozták el a gyanúsítottak január 15-én, és a XIV. kerületbe szállították.

Mivel a rendőrségnek olyan információi voltak, hogy az elkövetők egyike fegyverrel rendelkezik, a Terrorelhárítási Központ fogta el a gyanúsítottakat. A rendőrök a ládákban 25 csomag, összesen 25 kilogramm kábítószert, az elsődleges szakértői vélemények szerint rendkívül jó minőségű kokaint találtak és foglaltak le, amelynek kispiaci értéke meghaladja az egy milliárd forintot.

A bíróság az ügyben előzetes letartóztatásba helyezte az 55 éves, D. I. monogramú, a 40 éves Z. Z. R. monogramú külföldi állampolgárokat, valamint egy 29 éves budapesti nőt, B. Szilviát.

A sajtótájékoztatón Rainer Heinecke főtanácsos, a hamburgi vámhivatal főosztályvezetője kiemelte: ez az est is jól mutatja, hogy a kábítószerrel kapcsolatos szervezett bűnözés elleni harcban mennyire fontos a nemzetközi együttműködés.

A sajtótájékoztatón bemutatták az egyik ládát is, amelyben a kábítószert szállították.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×