Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
329.84
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó

Kulcsi tragédia - Az anya állapota még életveszélyes

Tovább javult a Fejér megyei Kulcson négy halálos áldozatot követelő brutális bűncselekmény két súlyos sérültjének állapota; a budapesti Honvédkórházban ápolt harmadik sérültet - a hozzátartozói meggyilkolásával gyanúsított férfi édesanyját - továbbra is az intenzív osztályon kezelik, állapota életveszélyes.

Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke vasárnap azt mondta, hogy nem történt érdemi változás. A 63 éves asszony állapota a műtétek után stabilizálódott, de továbbra is életveszélyes állapotban van, intenzív ellátásra szorul.

Mészáros Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosa azt közölte, hogy szombathoz képest tovább javult az intézményükben kezelt sérült állapota. A gyanúsított nővérén az életmentő műtéteket követően semmilyen szövődmény nem lépett fel.

A 36 éves nő számos súlyos, mély - inakat és izmokat érintő - vágott és szúrt sebbel került a traumatológiára, lábán, hónaljban, fején voltak sérülések. Védekezésre utaló vágott sebei voltak a karján, amelyek nyílt töréseket is okoztak. A főigazgató hozzátette, hogy további helyreállító műtétekre is szükség lesz az inak esetében.

A székesfehérvári Szent György Kórházban kezelt 57 éves férfi jobb állapotban van, a műtétet követően lábadozik. Neki csak vágott sérülései voltak, az ujjpercein lévő nyílt törések is vágásból eredtek - mondta Rajháthy Kornél szakorvos az MTI-nek. A férfi a gyanúsított nővérének a barátja.

A bűncselekmény gyanúsítottját vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Törvényszék.

Horváth Csanád Jutast a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti főosztályának tagjai pénteken fogták el a településen. A férfi nem tanúsított ellenállást. A helyszíni szemle, valamint a férfi vallomása alapján kiderült, a családtagokat más-más időpontban és a házon belül különböző helyiségekben ölte meg.

Címlapról ajánljuk
A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×