Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.91
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Alig 60 millió forint került elő a pénzszállítóból

A TV2 hírműsora úgy tudja: alig 60 millió forint került elő a napokban elfogott két férfinál abból a több mint egymilliárdból, amit egy pénzszállító autóból raboltak el múlt szerdán.

A kereskedelmi televízió hírműsora úgy értesült, hogy a rendőrök a bekapcsolt mobiltelefonjuk alapján találták meg a rablással gyanúsított férfiakat. Az elrabolt pénz fennmaradó része harmadik társuknál lehet, akit még mindig keres a rendőrség.

A rendőrség szerdán jelentette be, hogy elfogták azt a férfit, aki múlt szerda délután ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett pénzszállító gépkocsit Budapesten, az abban lévő több mint egymilliárd forinttal együtt. A férfi társát is elfogták - jelentette be a budapesti rendőrfőkapitány és bűnügyi helyettese sajtótájékoztatón.

A nyomozók kedd délelőtt elsőként a pénzszállító sofőrjének a társát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által körözött V. Pétert fogták el a XVII. kerületben, majd a délutáni órákban, ugyancsak Budapesten a sofőrt is elfogták. Fülöp Valter arról beszélt, hogy a nyomozás különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt van folyamatban, ennek a büntetési tétele 5 évtől 10 évig terjed. A két gyanúsított kihallgatásával kapcsolatban az ezredes úgy fogalmazott: "együttműködést nem tapasztaltunk". A rendőri vezetők a nyomozók munkájáról szólva kiemelték: öt és fél nap alatt száz nyomozó mintegy 6000 munkaórában dolgozott az ügyön.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a 37 éves Lőrincz Róbert múlt szerda délután ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett gépkocsit az abban lévő több mint egymilliárd forinttal együtt. A férfi a II. kerületi Medve utcából az I. kerületi Donáti utcába hajtott, majd magához vette a pénzt és egy fehér Volkswagen Passat típusú autóval menekült tovább.

A kocsit három nappal később az Üllői úton találták meg a rendőrök. A férfi ellen előbb európai, majd nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×