Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Aczél Zoltán nem tett beismerő vallomást

Együttműködött a hatóságokkal, de a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el Aczél Zoltán, a Haladás labdarúgócsapatának jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzője, akit szerdán Székesfehérváron, a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után vettek őrizetbe.

A fogadási csalási üggyel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt Aczél Zoltánt megbilincselve Budapestre szállították. A gyanúsítotti kihallgatáson nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését.

A Nemzeti Nyomozó Iroda épületében csütörtök reggel kilenc órakor kezdődött meg a gyanúsítotti meghallgatás. Czeglédy Csaba ügyvéd, az edző jogi képviselője, amint azt az MTI-nek elmondta, előzetesen nem kapott tájékoztatást, telefonon csupán a kihallgatás időpontját és helyét közölték vele.

"Eddig gyanúsítottként nem hallgathatták meg, és nagyon remélem, hogy ez valóban nem történt meg - mondta a helyszínen az MTI tudósítójának Czeglédy Csaba. - Ilyenkor senkivel nem beszélhet az őrizetes, elzárják mindenkitől. Annyi információm még van, hogy elvileg 120 órás őrizetbe vételről van szó, amelyet csak a kiemelt jelentőségű ügyeknél szoktak alkalmazni, és csak utána dönthetnek az előzetesről."

A kihallgatás után az ügyvéd elmondta, hogy Sütő László és Horváth Gábor is azt állította, Aczél Zoltánnak a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzés előtt pénzt ajánlottak, és adtak is. A tréner együttműködött a hatóságokkal, de a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el.

"Védencemet a két játékos azzal vádolta, hogy pénzért cserébe úgy állította össze a csapatot, hogy a mérkőzéseken a fogadási csalóknak megfelelő eredmény szülessen - közölte Czeglédy. - Aczél Zoltán minden kérdésre válaszolt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) péntek reggel kilenc órakor dönt arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezi-e, vagy szabadlábon védekezhet-e."

Aczél Zoltán - aki 2008 és 2010 között a válogatott másodedzője volt Erwin Koeman szövetségi kapitány irányítása alatt - először a REAC-nál dolgozott vezetőedzőként az élvonalban, később 2008 decemberétől 2009 nyaráig a Siófok trénere volt. Ebben az időszakban - Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint - a Siófok három meccsének is megpróbálták befolyásolni az eredményét: a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntőt, a 2009. április 25-én rendezett Siófok-Kaposvár (2-5) és a 2009. május 23-án lejátszott ZTE-Siófok (5-3) NB I-es meccset próbálták "megvenni" a bűnszervezet tagjai.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor, Sütő László, és Andruskó Attila labdarúgókat, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Eszerint K. Zsolt a Siófok-Kaposvár bajnokiért 9000 eurót fizetett, amelyen a három játékos osztozott. A mérkőzésen a K. Zsolt által kívánt eredmény született. A ZTE-Siófok bajnoki befolyásolásáért pedig 10 ezer eurót kapott a három labdarúgó K. Zsolttól.

K. Zsolt a megalapozott gyanú közlésével, illetve az őrizetbe vételével szemben panaszt jelentett be, majd pedig vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A. Attila - aki jelenleg a másodosztályú Kozármisleny játékosa - a Honvéd-Siófok Magyar Kupa-elődöntő előtt, a "sporttörvényben és a munkaszerződésben leírt kötelességeit megszegve" kapcsolatba lépett és megállapodott a német bundabotrány központi figurájával is. Az egyezség szerint a labdarúgó eddig be nem azonosított játékostársai segítségével, az általa kért összesen 15-20 ezer euró ellenében a külföldi bűntársai által tervezett fogadásnak megfelelően befolyásolja a mérkőzés eredményét. Tehát A. Attilát két irányból is megkeresték e mérkőzés eredményének befolyásolása érdekében.

Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden felfüggesztette Sütő László - aki jelenleg a Vasas-Híd futballistája - játékjogát a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

A bundaügy az MLSZ feljelentése nyomán indult. A NNI 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok idén áprilisban történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változások miatt májusban a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet, és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki, amely a nyomozást az NNI-vel szoros együttműködésben folytatja.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×