eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Börtön lett a szerelmi próba vége Szabolcsban

Börtönbe kerüléssel akarta próbára tenni felesége szerelmét egy nagyhalászi férfi, akinek annyira jól sikerült megszerveznie a próbatételt, hogy végül valóban rács mögé került.

A férfi - mint azt Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta - szombat este azzal telefonált a rendőrségre, hogy zárják börtönbe, különben megöli feleségét.

Az életveszélyes fenyegetés miatt kiküldött járőrök a háza előtt igazoltatták a 30 éves telefonálót , aki ekkor is fenyegette nejét, sőt az őt csitítani próbáló nővérére is kezelt emelt. Végül a rendőrök fékezték meg.

Az előállított férfi a kihallgatásakor azt mondta, annak révén akarta megtudni, mennyire szereti felesége, hogy az mit szól majd ahhoz, ha őt egy éjszakára lecsukják.

A rendőrségen aztán meggondolta magát, már nem kívánt rács mögé kerülni - akkor azonban már késő volt, garázdaság szabálysértése miatt őrizetbe vették.

Hogy a feleségnek mi a véleménye a nem mindennapi próbatételről, az csak később derül ki, ha majd a férj büntetése után hazakerül.

Címlapról ajánljuk
Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×