Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hármasgyilkosság Tompán: hétfőn folytatódik a helyszínelés

A bűnügyi szakemberek még nem fejezték be a vizsgálatokat a gyilkosság helyszínén, ezért hétfőn is folytatják a munkát; egyelőre nincs gyanúsítottja a bűncselekménynek - közölte a rendőrség.

A család kapcsolatrendszerét térképezik fel a nyomozók, és keresik azt, hogy milyen körből kerülhettek ki az elkövetők - mondta a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy elmondta, hogy továbbra is folyik a lehetséges tanúk felkutatása.

Közölte: nem dolgoztak külföldiek a meggyilkolt házaspár házában, mindössze egy helyi lakos végzett állagmegóvást az egykor lovaspanziónak épült kétszintes épületen és a hozzá tartozó területen.

Szerdán délután talált rá Tompa külterületén, a zöldhatárhoz közeli, egykor lovastanya céljára épített kétszintes házban lánya a holtan fekvő 65 éves édesapjára. A kiérkező háziorvos az elhunyton bántalmazás nyomait találta, ezért értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök elkezdték keresni az elhunyt hozzátartozóit. Az ingatlan egyik melléképületében, egy személygépkocsi csomagtartójában találtak rá az elhunyt férfi 62 éves feleségének és másik, 41 éves lányának a holttestére, akin szintén bántalmazás nyomait találták.

Az ingatlanból eltűnt egy HYP 860 forgalmi rendszámú, 290E típusú szürke színű Mercedes személyautó is, melynek körözését elrendelte a rendőrség, de még nem sikerült az autó nyomára bukkanni.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást, ismeretlen tettesek ellen.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×