Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Szabadon kóborolhatnak a Yellowstone bölényei

A lemészárlás veszélye nélkül, szabadon kóborolhatnak a Yellowstone Nemzeti Park bölényei Montana szövetségi állam egy részén egy új egyezménynek köszönhetően.

Stephanie Adams, a park programmenedzsere szerint az indián törzsek és nyolc állami hivatal képviselőinek megállapodása értelmében a bölények több mint 135 ezer hektár köztulajdonban lévő, a nemzeti parkkal szomszédos területen kóborolhatnak szabadon Montana államban.

Az elmúlt 16 évben több ezer bölény esett áldozatul annak a gyakorlatnak, amely a nemzeti park határán túl merészkedő állatok leölését írta elő. Mindez elsősorban a park közelében élő állattenyésztők miatt volt így, akik attól tartanak, hogy a bölények megfertőzik állataikat a teheneknél vetélést okozó brucellózissal.

Szakértők szerint noha a bölények között valóban előfordult a brucellózis, mindeddig egyetlen esetről sem tudni, amikor bölény fertőzött volna meg szarvasmarhát a betegséggel. A természetvédők korábban azt is felhozták a bölényirtás ellen, hogy akkor is végeztek a táplálék után kutató elkóborolt állatokkal, ha nem hordozták a betegséget.

A park teljes bölényállományának mérete továbbra sem haladhatja meg a 3000 egyedet. 2014-2015 telén például több mint 700 bölénnyel végeztek, hogy megfeleljenek a Montana állam képviselői és a nemzeti park által 2000-ben aláírt megállapodásban foglalt létszámkorlátnak. A leölt állatok húsát többnyire olyan indián törzseknek adták át, amelyek hagyományosan bölényfeldolgozásból éltek.

Egykor több millió bölény élt az észak-amerikai pusztákon, mígnem a túlvadászat majdnem a kihalás szélére sodorta az állatokat az 1900-as évek elején. A megmaradt példányok a Wyoming, Montana és Idaho területére is kiterjedő Yellowstone Nemzeti Parkban találtak menedéket. Mára az évente több millió látogatót vonzó park egyik legfőbb látványosságának számítanak az itt élő bölények.

A mostani megállapodás Steve Bullock montanai kormányzó decemberi javaslatát viszi tovább. A politikus akkor azt javasolta, hogy a bölények szabadon járhassanak Montana köztulajdonban lévő területein. A lépést akkor üdvözölték a természetvédők, ugyanakkor ellenkezésre talált az állattenyésztők részéről.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×