Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
314.12
bux:
150481.39
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Így száguldott a halálba Paul Walker

Az eredeti feltételezéseket igazolva bebizonyosodott, hogy gyorshajtás okozta Paul Walker amerikai filmszínész halálát; a pénteken nyilvánosságra hozott halottkémi jelentés szerint az őt és barátját szállító Porsche ugyanis óránként több mint 160 kilométer/órás sebességgel haladt.

Az útszakaszon, ahol a tragédia történt, legfeljebb 72 kilométeres sebességgel lett volna szabad hajtani.

A Halálos iramban című akciófilmek 40 évesen elhunyt sztárjának, valamint az autót vezető, 38 éves Roger Rodas vérében sem alkoholt sem kábítószert nem találtak. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal közleménye szerint a tudatmódosító szerek utóbbi kategóriájából sem kokainnak, sem ópiátoknak, sem marihuánának nem találták nyomát a két holttestben.

A seriffi hivatal szóvivője közölte, hogy az autó sebességének pontos megállapítása érdekében további vizsgálatokat folytatnak. Mindkét halálesetet balesetnek minősítették. Walker az ütközés és az égés következtében szerzett sérülésekbe halt bele, Rodast pedig azonnal megölte az ütközés.

Walker, aki november végén szenvedett halálos autóbalesetet, a Halálos iramban című sorozat hetedik részén dolgozott. Az illegális autóversenyekről szóló filmekben civil ruhás nyomozóként ő volt az egyik főszereplő Vin Diesel mellett.

A Universal Pictures filmstúdió decemberben bejelentette, hogy a film bemutatóját kilenc hónappal elhalasztja, azt csak 2015 áprilisában tartja meg. A stúdió közölte, hogy a közismerten filantróp színész által alapított jótékonysági szervezetnek ajánlja fel a sorozat hatodik részéből befolyt profit egy részét.

A széria 2001 óta 2 milliárd dollárt hozott készítőinek.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×