Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.82
bux:
144774.98
2026. október 16. péntek Gál

Jócskán értéke alatt árverezték el a tolvaj által lenyelt gyémántgyűrűt

Jócskán a becsült ár alatt árverezték el jótékony célokra azt a gyémántgyűrűt Ausztráliában, amelyet egy tolvaj lenyelt, majd műtéti úton távolítottak el az elkövető szervezetéből.

Az 1,53 karátos sárga gyémánttal és 28 kisebb gyémánttal díszített platinagyűrűt 3,11 millió forintnak megfelelő összegért adták el kedden, noha az ékszer értékét előzetesen 5,22 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárra becsülték.

A tolvaj még novemberben egy brisbane-i bevásárlóközpontban emelt el két gyűrűt, amelyeket le is nyelt, amikor az eladó utána szaladt. A rendőrség elfogta az 50 éves férfit, s a hatóságok végül úgy döntöttek, megvárják, míg az ékszerek természetes úton kerülnek újra elő.

A tolvaj azonban nem szólt, s megszabadult az első gyűrűtől. Amikor a rendőrségnek mindez a tudomására jutott, már nem tanúsított megértést: az elkövető műtőasztalra került, a második gyűrűt kioperálták a bélrendszeréből.

Mivel a történetből nagy szenzáció lett a médiában, az ékszerész úgy döntött, jótékony célokra elárverezi az immáron megtisztított és újrafényezett gyémántgyűrűt. Az akció a nagy sajtóvisszhang ellenére sem hozta meg a remélt sikert.

A tolvajt bíróság elé állították.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×