Infostart.hu
eur:
365.14
usd:
316.41
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Súlyos baleset történt a 8-as főúton

Két személyautó frontálisan ütközött hétfő reggel a 8-as főúton Várpalotánál, négyen megsérültek - erősítette meg az MTI információit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bakó Adrienn.

Az Országos Mentőszolgálat megyei mentésirányítója, Lattenstein János az MTI-nek azt mondta: a mentők két könnyű és két súlyos sérültet szállítottak a veszprémi kórházba.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×