Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Több mint hétszáz autó volt egy férfi nevén

Összesen 765 autó volt a keszthelyi okmányiroda nyilvántartásában annak a férfinak a nevén, aki társával együtt vásárolt és adott tovább főként bontásra szánt kocsikat, de mindannyiszor "elfelejtették" befizetni az átíratás költségeit - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügyben közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást, ennek eredményeként a rendőrség vádemelési javaslatot tett a két gyanúsítottal szemben - mondta Csizmazia Péter sajtóreferens.

Az esetre akkor derült fény, amikor 2008 májusában egy asszony feljelentést tett, mert a nevében az egyik férfi mint vevő három alkalommal írt alá gépkocsik adásvételéről szóló biankó szerződéseket. A feljelentő közlése szerint a gépkocsikat nem látta, azok soha sem voltak a tulajdonában, még a járművek azonosítójáról sincs ismerete.

Kiderült, hogy az okmányirodánál összesen 11 gépkocsiról volt olyan adásvételi szerződés, amelyen a feljelentést tévő asszony vevőként szerepelt, ezért vele szemben a járművek tulajdonjog-bejegyzésének elmulasztása miatt az APEH eljárást is indított, és intézkedett, hogy az elmaradt összeget a munkabérből tiltsák le.

A feljelentés kapcsán indult nyomozás során a keszthelyi rendőrök megállapították, hogy a gépkocsikat a két gyanúsított férfi vásárolta úgy, hogy az adásvételi szerződésekre a feljelentő aláírása került vevőként, azonban az autók árát - mint tényleges tulajdonos - az egyik gyanúsított fizette ki. Az is kiderült azonban, hogy több alkalommal a feljelentő saját maga írta alá a szerződéseket akkori barátja, a másik gyanúsított "befolyásolására", de nem volt tisztában a következményekkel.

A nyomozás során a rendőrök a keszthelyi okmányirodától kért adatok alapján megállapították, hogy a gyanúsítottak nevére összesen 765 autót írattak. Az autók adásvételénél a szerződést minden esetben az egyik gyanúsított vevőként látta el kézjegyével, míg a gépkocsik vételárát a másik gyanúsított fizette ki, aki az autókat saját nevére nem íratta át, így az átírási költségek, illetékek megfizetése elmaradt.

Az üzletekhez nevét adó társa jutalékot kapott, s mivel ő jövedelemmel és vagyonnal nem rendelkezett, az illetékfizetési kötelezettség elmulasztása ellenére sem kellett attól tartania, hogy adók módjára, például a keresetéből letiltva hajtják azt be rajta.

A két gyanúsított elsősorban bontásra váró autókat vásárolt meg jutányos áron, vagy "szívességből" szállítottak el kocsikat volt tulajdonosuktól, hogy aztán továbbértékesítsék azokat. Zala és Somogy megye területén újságokban is hirdették, hogy lejárt műszaki érvényességű autókat vásárolnak.

A sajtóreferens a két férfi által ki nem fizetett közterhek összegéről nem tudott adatot közölni, de elmondta, hogy a gyanúsítottaknak összesen 776 rendbeli közokirat-hamisítás miatt kell felelniük.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×