Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Több mint 25 nagyvárosban egyszerre mutatják be a Michael Jackson DVD-t

A Sony Picture Entertainment bejelentette, hogy több mint 25 nagyvárosban tervezi egy napon bemutatni a Michael Jackson utolsó próbáiról készült felvételeket.

A dokumentumfilm Michael Jackson próbáit örökített meg, a júniusban elhunyt énekes ugyanis londoni koncertsorozatára készült. A tervek szerint a felvételt, amelyen táncol és énekel is Jackson, a mozikban tűzik műsorra világszerte, de csak két hétig lesz látható.

A premier október 27-én lesz Los Angelesben, a Nokia Theatre-ben, illetve még több mint 25 nagyvárosban világszerte, így például Londonban, Berlinben, Johannesburgban, Moszkvában, Párizsban és Szöulban. A bemutatókon egyenes adásban kapcsolják Los Angelest, ahol vörös szőnyegen vonulnak be a hírességek a DVD premierjére.

"Michael Jacksonnak az egész világon hadseregnyi rajongótábora van. Azzal, hogy egyszerre több országban párhuzamosan tartjuk a világpremiert, lehetőséget adunk a közönségnek, hogy együtt ünnepeljék Michael Jackson hihetetlen karrierjét" - mondta Jeff Blake, a Sony Pictures marketingigazgatója.

A tizenháromszoros Grammy-díjas világsztár júliusban kezdte volna maratoni koncertsorozatát a délkelet-londoni Greenwich közelében lévő, húszezer fős befogadóképességű O2 rendezvénycsarnokban. Ez lett volna a nagy visszatérés a több mint egy évtizedes turnészünet után.

A szervezők először tíz koncertet hirdettek meg, a rajongók minden várakozást felülmúló rohama láttán azonban egymás után hosszabbítgatták szeptemberig, majd 2010 februárjának elejéig, aztán február végéig az előadássorozatot, amely végül már ötven fellépésből állt volna.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×