Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.51
bux:
150106.67
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Újabb Hitler-albumot árvereznek el

Újabb, Adolf Hitler képeivel teleragasztott matricás albumot árvereznek el Nagy-Britanniában. A 138 képet tartalmazó kötetet egy brit katona vitte a szigetországba a II. világháború után.

A berlini olimpia évében, 1936-ban adták ki azt a matricás albumot, amelynek képeit egykor talán éppen úgy csereberélték egymás között a gyerekek a játszótéren, mint most a futballistákról készült öntapadós fotókat.

A kötetet, amelyet egy brit katona vitt haza a kontinensről a II. világháború után, hamarosan elárverezi a Mullock's aukciós ház; a becslések szerint több száz fontért (30 millió forint) kel majd el.

Az albumba összesen 138 képet ragasztottak be korábbi tulajdonosai, olyanokat, amelyek Adolf Hitlert katonaként, diplomataként és jóságos "bácsiként" ábrázolják. Az egyik fotón a náci vezető propagandaminiszterével, Josef Göbbelsszel és annak tradicionális német népviseletbe öltözött kislányával, meg egy másik gyerekkel pózol.

Akadnak még az albumban képek a síelő, az újságot olvasó és a reggeliző Hitlerről is, másokon a Luftwaffe vezetője, Herman Göring, vagy az olasz fasiszta vezető, Benito Mussolini társaságában látható.

"Ez a kötet éppen olyan volt, mint a mai Panini albumok: a buzgó nácik megvették a képeket a helyi boltban, és felragasztották őket az oldalakra. Valószínűleg éppen olyan örömmel töltötték meg a lapokat, mint most a gyerekek a focisták képeivel" - mondta a Mullock munkatársa.

Richard Westwood-Brookes szerint Göbbels "ördögi zsenialitása" mutatkozik meg az albumokban is. "Az embrek újra és újra kinyitották őket, hogy megnézzék Führerük lelkesítő képeit" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×