Mindhárom férfi - Henry Worsley, Will Gow és Henry Adams - vagy a Shackleton család, vagy az eredeti expedícióban résztvevő társak leszármazottja. Gow, például, részben a felesége révén kötődik Shackleton családjához, de egyben leszármazottja a később lovaggá ütött kutató sógorának.

Worsley egyenes ági leszármazottja az 1908-1909-as expedíció vezetőjének, Frank Worsleynek, Adams pedig az ükunokája Jameson Boyd-Adamsnek, aki Shackleton jobbkeze volt az út során.

A csapatnak hatvanhat napjába telt, hogy eljusson addig a pontig, ameddig a nagy elődök is elértek. Körülbelül ezerötszáz kilométert tettek meg ez idő alatt. Shackleton 1908 októberében kezdte meg a Nimród expedíciót, azzal a reménnyel, hogy ő lehet az első ember, aki eljut a Déli-sarkra. 1909 januárjában, a rettenetes időjárási viszonyok miatt azonban, 155 kilométerre a végső céltól visszafordulni kényszerült.

Az utódok egyébként ugyanazon az úton igyekeztek haladni, és hasonló módon ünnepelték a karácsonyt, mint elődeik: cigarettára gyújtva, s egy kanál mentolos krémmel. A Matrix Shackleton Centenary Expedition résztvevői körülbelül 135 kilónyi súlyt húztak szánkón megpróbáltatásaik során. Útjuk végén a nagy Ernest Shackleton hajdani iránytűjével határozták meg a helyzetüket.

Akadt olyan nap, amelyen a hőmérséklet -52 Celsius-fok alá süllyedt, a Déli-sarkon ellenben már "csak" -33 fokot mértek. Megadták a módját az ünneplésnek: miután sikerrel teljesítették az expedíciót, whiskyt ittak, előkerült egy kis sör is. Jutott a félre tett húsból is, amit rántottával és lazaccal fogyasztottak.

Azon a ponton, amelyig hajdanán Ernest Shackleton is eljutott, három olyan fiatalember várta őket, akik közül ketten maguk is kötődnek az eredeti kalandtúra résztvevőihez. A harmadikat, bizonyos Andrew Ledgert háromezer jelentkező közül választotta ki a Shackleton Alapítvány, amely tízmillió fonttal támogatta a centenáriumi túrákat.