Különböző évben, hónapban és napon született egy ikerpár Rochestercben: a "fürgébb" még tavaly, éjfél előtt 9 perccel, a lustább fiú pedig az újév első napján, éjfél után 17 perccel.
A gyerekek egypetéjű ikrek, apjuk szintén iker.
Különböző évben, hónapban és napon született egy ikerpár Rochestercben: a "fürgébb" még tavaly, éjfél előtt 9 perccel, a lustább fiú pedig az újév első napján, éjfél után 17 perccel.
A gyerekek egypetéjű ikrek, apjuk szintén iker.
Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva. Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.
Kilencvenhétszeres válogatottként akasztotta szögre a cipőjét tíz éve, de mint mondja, egyáltalán nem érdekli, hogy nem lett meg a kerek szám.
Since seizing power in 2021, the ultra-conservative rulers have severely restricted the freedoms of women and girls.