Infostart.hu
eur:
354.16
usd:
310.97
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Súlyos testi sértés miatt letartóztatták Mortimer korábbi áldozatát

Elfogta a rendőrség azokat az elkövetőket, akik még december elején viperával bántalmaztak egy 23 éves férfit - mondta el az InfoRádióban Csillag Melinda, a Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese. A sértett súlyos koponyasérüléseket szenvedett. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a gyanúsítottak között van az a fiatalember is, akit a fővárosban a 21-es buszon karddal hasba szúrtak még 2005-ben. Az ügynek egyelőre két gyanúsítottja van, de további őrizetbevételek is várhatók.

Garázdaság és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség P. Józsefet, akit még 2005 májusában egy karddal leszúrtak egy fővárosi buszon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az InfoRádióban elmondta: a 18 éves fiút és 21 éves társát azzal gyanúsítják, hogy két másik társukkal együtt még tavaly decemberben bántalmaztak egy 23 éves férfit.

Tavaly december 8-án a hajnali órákban a IX. kerületi Angyal utcában ismeretlenek teleszkópos acélbottal bántalmaztak egy 23 éves budapesti férfit és amikor a földre került, rugdosták. A sértett koponya- és kézcsonttörése nyolc napon túl gyógyul.

A sajtóügyeletes szerint két gyanúsítottat sikerült azonosítani, őket a rendőrség január 2-án őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A gyanúsítottak tettüket részben ismerték el, vallomásaikban ellentmondások vannak. További két elkövetőt is sikerült azonosítani, őket még keresi a rendőrség.

B. Józsefet és P. Józsefet csoportosan elkövetett garázdaság és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a rendőrök.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a 18 éves gyanúsított az a P. József, akit 2005-ben egy autóbuszon leszúrt egy karddal a Mortimer néven ismert fiatalember. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, ám maradandó sérüléseket szenvedett, lépét el kellett távolítani.

A Mortimer néven ismertté vált férfit 2007 szeptemberében 3 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték emberölés kísérlete miatt.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×