Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
311.17
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Az első emeletbe csapódott az autó - nézze meg!

Több mint huszonöt métert repült egy személyautó, majd egy lakás első emeletébe csapódott az angliai Peterborough-ban.

A Volvo egy fának ment neki, ezután emelkedett a levegőbe, majd a röppálya végén mintegy 4,5 méteres magasságban csapódott be a 19 éves Laura Stevens lakásába, aki csak néhány másodperccel korábban hagyta el a szobát, amely megállította az autót. (A balesetről készült képet megnézheti a Daily Mail oldalán.)

A sofőrt, a 31 éves John Gordont csak több mint félórányi munka után sikerült kiszabadítani, de később belehalt a sérüléseibe. Kilencéves fia megúszta néhány vágással és zúzódással.

A szakembereknek ezután még három órájukba telt, míg az autót kiszedték az épületből.

A szombati baleset után a szomszédnak és egy arra járó rohammentőnek még a házon belül sikerült kiszabadítani a kisfiút, apját a tűzoltók vágták ki a roncsból.

A házban lakó fiatal lány anyja elmondta: Laura nagyon szerencsés, hogy életben maradt, mert ha néhány másodperccel tovább marad a szobában, ő is meghal.

A helyi tűzoltóság munkatársa elmondta: korábban is volt dolguk épületekbe fúródott autókkal, de az első emeletbe csapódottal még nem.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×