Infostart.hu
eur:
361.3
usd:
310.66
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Nicole Kidman: Nagyon meg voltam rémülve

Nicole Kidman vallomást tett. Az ausztrál színésznő a bíróság előtt számolt be arról az esetről, amikor három évvel ezelőtt egy paparazzo állítólag szülei házáig üldözte őt autójával. A színésznő a hátsó ülésen ült, és annyira meg volt rémülve, hogy a könnyei is eleredtek.

Az eljárást a lesifotós, Jamie Fawcett indította az ausztrál The Sun-Herald című lap ellen, amely a fényképész állítása szerint rágalmazta őt, és rossz színben tüntette fel a cikkében.

Ez az első alkalom, hogy a tárgyaláson Nicole Kidman is megjelent, korábban az elfoglaltságaira hivatkozva csak a jogi képviselőjét küldte el. A bíróság azonban felszólította, hogy legközelebb jelenjen meg maga is, ennek pedig eleget is tett.

A tárgyaláson elmondta, hogy a fotós, miközben üldözte, áthajtott a piros lámpán, és a záróvonalat is átlépte. Mindez még 2005 januárjában történt.

A színésznő hozzátette, hogy ez és az ehhez hasonló esetek miatt kellett sofőrt fogadnia, hiszen ő az üldözői miatt már nem mert volna vezetni. Emellett egy testőrt is alkalmaz, aki a nap 24 órájában vigyáz rá.

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×