A halált előidéző közveszélyokozás bűntette miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel szemben, aki - a vád szerint - egy esztergomi lakásban öngyilkossági szándékkal felgyújtotta magát, a tűz miatt a lánya életét vesztette, élettársa pedig súlyosan megsérült – írja közleményében a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a nő 2024. november 8-án az esztergomi 28 lakásos társasház 2. emeleti lakásában összeveszett élettársával, majd egy parkban alkoholt és új pszichoaktív anyagot fogyasztott. Ezután egy közeli benzinkúton másfél liter benzint vásárolt, búcsúlevelet írt két gyermekének.
Az elkövető hazament és a lakásba belépéskor öngyújtóval meggyújtotta a ruháját. A nő élettársa megpróbálta eloltani a tüzet, közben a nő kiejtette a benzines flakont a kezéből, a benzin szétfolyt, és a tűz továbbterjedt.
Az elkövető, az élettársa, és a nő 16 éves lánya a tűz elől a lakás szobájának ablakpárkányára másztak, ám a sértettek és a nő a hőség és a tűz okozta lökéshullám hatására leestek az ablakból az alatta 8,5 méter mélységben lévő járdára.
Az esés következtében a vádlott lánya életét vesztette, a nő és az élettársa pedig töréseket és égési sérüléseket szenvedtek. A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet eloltották. A tűz folytán keletkezett éghető forró füstgáz belobbanhatott volna, és ezáltal a tűz átterjedhetett volna az egész épületre, ezért a tűz valamennyi az épületben tartózkodó személyt és az épület egészét veszélyeztette.
Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék a büntetett előéletű nőt fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje. A halált előidéző közveszélyokozás bűntettét a büntető törvénykönyv 5 évtől 20 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
A 24.hu megkeresésére az ügyész elárulta, hogy a nő büntetett előéletű, 2021-ben 1 év 8 hónap felfüggesztettet kapott közveszély okozás bűntette miatt. Az ügyészség 12 és fél év fegyházbüntetést kért az asszonyra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen mindent bevall, és lemond a tárgyalás jogáról is.
Ha segítségre van szüksége
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.
Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!





