Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Taxik a Fõvárosi Közgyûlés ülése alatt Városháza elõtt 2025. október 29-én. A taxisok tarifaemelést követelnek, valamint egyebek mellett szorgalmazzák az engedélyek számának korlátozását, az illegális fuvarszervezés felszámolását.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Szabálytalan motoros, dudáló taxis, csattanó pofon, felfüggesztett börtön

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy taxisofőr ellen, aki szándékosan nekiütközött kocsijával egy – őt korábban megütő – motorosnak, a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a sofőrt – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény szerint a 44 éves taxisofőr 2024. július 18-án a VI. kerületben a Bajcsy-Zsilinszky úton a Kálmán Imre utca irányából az Alkotmány utca irányába hajtott autójával, amikor egy motoros, a későbbi sértett, a belső, balra kanyarodásra szolgáló forgalmi sávból szabálytalanul irányt változtatott jobbra, bevágva a vádlott járműve elé; a taxis emiatt rádudált a motorosra.

A motoros elvette a gázt, ami miatt a motorkerékpár lelassult, ekkor a vádlott – nem észlelve kellő időben a távolság csökkenését – a kocsijával, ekkor még nem szándékosan, érintőlegesen hozzáért a motorhoz.

Ez még nem jelentett veszélyhelyzetet, azonban a motoros indulatba jött, hamarosan megállította a járművét, és a mögötte megálló taxihoz lépve, benyúlt, s pofon ütötte a vádlottat.

Ezután visszaült a motorra, és el akarta hagyni a helyszínt, viszont a taxis, az ütés miatti felháborodásában, elindult, majd szándékosan hátulról nekiütközött az előtte álló járműnek, amin annak utasa ült – írták, hozzátéve, hogy a vádlott a motorkerékpárban több mint 80 ezer forint kárt okozott.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével és rongálás vétségével vádolta meg vádiratában, a kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – szabjon ki a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és tiltsa el őt a járművezetéstől.

A bíróság 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést és 1 év 2 hónap járművezetéstől eltiltást szabott ki a taxisofőrrel szemben.

A motoros ellen garázdaság miatt külön folyik büntetőeljárás - írtak.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×