Június 18-án jogtudománnyal foglalkozó egyetemi oktatók és kutatók nyílt levelet írtak arról, hogy támogatják a „NER hivatalban maradt vezető közjogi tisztségviselőinek leváltását”. Egyúttal indokoltnak látják, hogy az Országgyűlés önkorlátozó módon járjon el az új közjogi tisztségviselők megválasztásakor.

A 42 jogász által aláírt levél emlékeztet arra, hogy az országgyűlési választások után Magyar Péter miniszterelnök lemondásra szólította fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt, valamint a Kúria, az Országos Bírói Hivatal, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal és a Médiahatóság elnökét, illetve a legfőbb ügyészt.

A Kovács Kriszta és Tóth Gábor Attila által szövegezett nyílt levél leszögezi: „Az Országgyűlés kétharmados többséggel módosíthatja az Alaptörvényt. Más intézmény nem bírálhatja felül tartalmi szempontból a módosítást. Ha a köztársasági elnök vétót emel a megfelelő eljárásban elfogadott módosítással szemben, és az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a módosítást, akkor megsértik az Alaptörvényt.” Ugyanakkor – teszik hozzá – „a kétharmados többség hatalma sem korlátlan. A közjogi tisztségviselők eltávolítása példátlan lépés, amelyre kivételes indokból, igazolható célok érdekében és megfelelő jogi eszköz alkalmazásával kerülhet sor”.

„A közjogi tisztségviselők, a köztársasági elnöktől az alkotmánybírákig és a legfőbb ügyésztől a Kúria elnökéig, lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában. Döntéseik és mulasztásaik miatt osztoznak a felelősségben a kirekesztett egyéneket és csoportokat ért tömeges jogsérelmekért, valamint a rendszerszintű vagyoni visszaélésekért, a közjavak magánkézbe való átjátszásáért és az így előidézett szociális igazságtalanságokért. Mivel a közjogi tisztségviselők a végsőkig lojálisak maradtak az autokratikus hatalomhoz, ezért helyrehozhatatlanul hiteltelenné váltak”
– fogalmaz a levél, amely szerint ezután akármilyen döntéseket hoznának a jövőben, „ők hatalomfüggő és részrehajló döntéshozóknak bizonyultak, akik nem a törvény szelleme és betűje alapján járnak el”. Megbízatásuk fenntartása pedig „meggátolná a demokratikus jogállam helyreállítását”.

Bírálatok

Hack Péter professor emeritus, aki az aláírók döntő többségét ismeri, és sok kérdésben azonos állásponton is vannak, Facebook-posztjában mégis vitába száll velük – szúrta ki az Index. Az ELTE jogtudósa különösen a nyilatkozatnak azt a részét bírálja, amely úgy szól, hogy „a közjogi tisztségviselők a köztársasági elnöktől az alkotmánybírákig és a legfőbb ügyésztől a Kúria elnökéig lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában. Döntéseik és mulasztásaik miatt osztoznak a felelősségben…”

„Nem kétlem, hogy amit követelnek, nagyon nagy népszerűségnek örvend (legalábbis a Tisza Párt szavazói között), de amit állítanak, az nem más, mint

a kollektív felelősség, a kollektív bűnösség elvének felélesztése.

Az alkotmányjogász történelmi példákra hivatkozva megjegyzi, hogy a kollektív felelőség elve alapján 220-230 ezer magyarországi németet telepítettek ki, a Benes-dekrétumokkal fémjelzett politika 110 ezer magyar kollektív bűnösségét mondta ki 1946-ban Csehszlovákiában. 1949-ben a kollektív bűnösség elve a kulákok ellen fordult, és a kuláklisták eredményeként 71 ezer családot (több százezer embert) fosztottak meg jogaiktól, vagyonuktól, otthonuktól.

Hack Péter a rossz történelmi tapasztalatok okán tisztelettel kérdezi az aláíró kollégáktól:

• Melyek azok a pozíciók, amelyeknek betöltői „lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában”? Ki és hogyan határozza meg ezen pozíciók körét?
• Az aláírók szerint ebben a még pontosan meg nem határozott körben (van, aki 8-9 közjogi tisztséget említ, az aláírók 18 pozíciót említenek, van, aki több mint harmincat, van, aki még ennél is többet), mindenkinek azonos felelőssége volt, vagy van, akinek nagyobb, van, akinek kisebb? Ha van különbség a felelősségben, akkor van-e különbség a jogkövetkezményekben? Ha nem kell vizsgálni a felelősség mértékét, akkor ez miben különbözik a kollektív bűnösség koncepciójától?
• Az elmúlt 16 évben polgármesteri vagy főpolgármesteri tisztséget betöltő és így közhatalmat gyakorló politikusoknak volt-e szerepe vagy felelőssége az „autokrácia kiépítésében és fenntartásában”?
• Mit jelent a „lényeges szerep”, ha valaki a 16 évből 12 évig „lényeges szerepet” játszott az autokrácia kiépítésében és fenntartásában, akkor ő korlátozás nélkül betölthet közjogi pozíciót, vagy csak időarányosan, például 8 éves mandátumból csak 2 évig láthat el közjogi tisztséget?
• A jövőben a parlamenti többséget megszerző politikai erők is szabadon eldönthetik, hogy az előző kormányzati ciklusok „autokratikusak” voltak, és ezen érvvel alátámasztva szabadon leválthatják a mostaniak helyére megválasztandó közjogi tisztségviselőket, vagy ez csak egyszeri történelmi alkalom? (Ezt a kérdést az új szereplők hivatalba lépése előtt fontos lenne tisztázni.)

Pokol Béla jogtudós szintén a Facebookon tiltakozott az ellen, hogy „a jogtudománnyal foglalkozó egyetemi oktatók és kutatók a törvénytelenség oldalára állnak, amikor elfogadják és bátorítják Magyarország miniszterelnökét az ország (nem a NER!) vezető közjogi tisztviselőinek leváltására”. A volt alkotmánybíró hangsúlyozza: „A jogtudománnyal foglalkozó egyetemi oktatók és kutatók nem jogi érvekre, hanem szerepükből kilépve többek között az Európai Parlament, egy politikai testület, politikailag motivált jelentéseire és meg nem nevezett kutatásokra hivatkozva állítják azt, hogy Magyarország az elmúlt 16 évben nem volt demokrácia, de április 12. óta valamilyen okból hirtelen ismét azzá vált.”

Pokol Béla szerint a közjogi tisztségviselők eltávolítása példátlan lépés, amelyre kivételes indokból, igazolható célok érdekében és megfelelő jogi eszköz alkalmazásával kerülhet sor. A kivételes indokokat, igazolható célokat és megfelelő jogi eszközöket az Alaptörvény tételesen szabályozza.

„Aki ezeken túllép, az alkotmányos kereteken kívül helyezi magát. Az alkotmányos kereteken kívül nincs jog és nincsenek szabályok. Ott csak a nyers politikai erő lakik, bármennyire is önkorlátozónak akarjuk azt láttatni” – írta. A jogászprofesszor úgy véli, hogy

az elmúlt 16 évben hozott döntések legitimációja semmivel sem gyengébb, mint a most hozott vagy meghozandó döntések legitimációja.

„Aki a korábban hozott döntések legitimációját megkérdőjelezi, az az állam működésébe vetett bizalmat ássa alá. Bármelyik korábbi döntés bármikor megkérdőjelezhetővé válik. A forradalmi törvényesség permanens forradalomhoz vezet” – állítja Pokol Béla.