Magyar Péter a hvg.hu összefoglalója szerint Debrecenben elsőként felköszöntötte várost, ugyanis 1693-ban ezen a napon írta alá I. Lipót király Debrecen szabad városi kiváltságlevelet. Magyar tett egy vállalást a város felé, a nagyállomás teljes rekonstrukcióját ígérte a Tisza-kormány első ciklusára.
Magyar felidézte, hogy első vidéki nagyrendezvényét is Debrecenben tartotta a Tisza Párt, az pedig, hogy most a választási győzelem kapujában állnak, azoknak köszönhető akik akkor részt vettek az eseményen, illetve azóta csatlakoztak. A Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy holnap, április 12-én megnyerik a választást. Úgy emlékezett vissza, hogy a budapesti „mindenhez értő értelmiség” kinevette őt, amikor két évvel ezelőtt arról beszélt, ők lesznek a legerősebb párt és országjárást ígért. „És most nézzetek körül, ez maga a politika, ma már mindenki látja, hogy mi együtt mindenre képesek vagyunk, ma már nem nevetnek ki minket” – tette hozzá.
Magyar Péter a debreceniekhez szólt, akikre a kormánypárt szerinte úgy tekintett, hogy bármit is tesznek velük, akkor is a Fideszre fognak szavazni. Úgy gondolja, vasárnap be fogják bizonyítani ennek az ellenkezőjét, majd színpadra hívta a Tisza Párt helyi jelöltjét és sajtófőnökét, Tárkányi Zsoltot. „Az egykori koronaékszer, Debrecen elvesztése fog a legjobban fájni a Fidesznek 26 év után” – mondta Tárkányi, aki szerint vasárnap el fogják zavarni az újkori földesurakat.
A politikus kitért arra is, szerinte megdőltek azok a teóriák, hogy a vidéki városokban és falvakban élők, a vallásos emberek vagy épp a közmunkások szavazatai a Fideszé lennének. „Holnap le fogjuk győzni az állampártot és meg fogjuk szabadítani gyönyörű hazánkat mindattól, amivel a fideszes hatalom eddig mérgezte” – mondta Magyar, külön kiemelve a korrupciót, az elszegényítést és a kivagyiságot. Szerinte már a politika már nem egyenlő a propagandával és a politikusok virtuális színházával, ezt a Tisza Szigetek bizonyították be az önszerveződéssel, az árvízi segítségnyújtással és a tűzifaosztással.
„Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!” – szólt a szlogen, amikor Magyar arról beszélt, sikerült visszavenni a nemzeti szimbólumot a Fidesz kisajátításából. Szerinte „ma már nem kell két nemzeti ünnep között a padlásra tenni” a nemzeti trikolort, már „egy a nemzet és egy a zászló”.
Orbán Viktortól is idézett beszédében a Tisza Párt elnöke, mint mondta, „még soha nem néztünk ki ilyen jól”. Felidézte, hogy politikai karrierje annyit érzett, mennie kell előre, nem szabad megállni és visszafordulni, mert az országnak változásra van szüksége. „Tudtam, hogy a hazánk bajban van és benne ez a többmillió ember ennél sokkal jobbat érdemel” – jegyezte meg.
Elmondása szerint a két év alatt összesen több mint 700 településen járt, százezrekkel fogott kezet és rengeteg történetet hallott. „Belenéztem a szegénység, a nyomor és a reménytelenség szemébe is, de emellett láttam a reményt, a tenni akarást, a kurázsit és az érzést, hogy most végre megcsináljuk” – foglalta össze a kampány tapasztalatait Magyar.
Úgy érzi, az elmúlt két év megváltoztatta őt, de ezt nem szégyennek, hanem hasznos erénynek tartja. Szerinte a politikai közösségük és a jelöltjeik készen állnak „a legnemesebb szolgálatra”, az ország kormányzására. „Magyarnak lenni egy csoda, Magyarországot vezetni pedig egy különleges kitüntetés, Batthyány Lajos székébe ülni pedig a legnagyobb megtiszteltetés, ami egy magyar embert érhet” – mondta Magyar.
Kitért arra is, vasárnap hatalmas felelőssége lesz a választóknak, mert április 12-e bekerül majd a történelemkönyvekbe, csak az a kérdés, hogy hogyan: „mint az utolsó esély, amit elhalasztottunk, vagy mint a győzelem, Magyarország feltámadásának, a nemzet megújulásának és a valódi rendszerváltás napja”.
Beszélt arról, hogy az ország újraegyesítését már a választás másnapján, április 13-án el kell kezdeni, akkor kezet kell nyújtaniuk mindenkinek, aki csalódott az eredményben,
hiszen nem a magyarok állhatnak szemben egymással, mert akkor elveszhet az ország. Úgy gondolja, az 1956-os forradalom 70. évfordulójának évében különösen fontos szerepe van a nemzeti összefogásnak.
Április 13-tól kezdve meg kell ismerniük, majd széles körben meg kell ismertetniük, hogy milyen állapotban hagyta az országot a regnáló kormány,
és bár nem számít sok jóra, biztos benne, hogy „ki fogjuk húzni magunkat – akár mint Münchausen báró – a hajunknál fogva a slamasztikából”.
„Holnap egy népszavazás, egy sorsdöntő választás lesz” – mondta Magyar, felidézve, hogy 2003 április 12-én is volt népszavazás, akkor az uniós csatlakozásról tartottak referendumot, ezt kell szerinte megerősíteni idén.
Magyar szerint 16 évvel ezelőtt a magyarok nem arra adtak felhatalmazást Orbán Viktornak, hogy megszüntesse a jogállamot, hogy orosz ügynököket hívjon be az országba, vagy hogy a felcsúti gázszerelő legyen a leggazdagabb ember az országban.
„Egy korrupt, hazug, aljas miniszterelnöknél kevésbé csak egy korrupt, hazug, aljas és gyáva miniszterelnökre van szüksége a magyaroknak” – tette hozzá.
Az, hogy ma béke van, „nem fideszes jelöltek Facebook-posztjainak köszönhető” Magyar szerint, hanem annak, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja. Ezzel szemben
Orbán szerinte egy orosz bábkormányt vezet, amely „kidobott 20 évet az életünkből”, miközben családja százmilliárdokkal gazdagodott.
„Ők nem szabad magyar polgárokat akarnak, hanem alattvalókat, akik nem kérdeznek vissza” – mondta Magyar, aki szerint most a magyar nép újra sorsdöntő választás elé került. „Újra irányt adhatunk a hazánknak, olyan működő országot építhetünk, ami felemel, és ahol a kormány minden állampolgárát képviseli, megvédi és szolgálja” – szónokolt a Tisza elnöke.
Emlékeztetett, hogy kevesebb mint 10 óra múlva megnyitnak a szavazóhelyiségek, a Tisza Párt pedig – amint megkapja a felhatalmazást –
beterjeszti az új költségvetést, azonnal bevezeti a milliárdosok vagyonadóját, elkezdi a nyugdíjemelést és az adócsökkentést, csatlakozik az Európai Ügyészséghez és megnyitja az ügynökaktákat.
„20 évre visszamenőleg kivizsgáljuk a gyermekvédelmemben elkövetett bűnöket, kinyitjuk a bicskei pedofilbotrány aktáját és azonnali vizsgálatot kezdeményezünk az orosz befolyásról, vizsgálatot indítunk Szijjártó Péter ellen” – folytatta az ígéretek sorolását, amelyek között a nemzeti vagyon visszaszerzésére is kitért. Mint mondta, ehhez, ha kell, Dubajig, New Yorkig és Csádig is hajlandók elmenni, a közmédia sugárzását pedig felfüggesztik, valamint nyilvánosságra hozzák a titkos kormányhatározatokat és a kormányülések feljegyzéseit.
„Az Orbán-rendszer kétharmaddal született, ezért igazán csak kétharmados többséggel lehet lebontani”
– mondta Magyar, hozzátéve, tudja, hogy sokan félnek már csak ettől a szótól is. Úgy gondolja azonban, hogy a NER bábjait így lehet igazán hatékonyan leváltani és azt ígérte, a Tisza nem alkotna egypárti alaptörvényt, helyette népszavazással erősíttetnék meg az új alkotmányt. „Nem fogjuk gránitszilárdságúnak nevezni, egyszerűen csak Magyarország Alkotmánya lesz, az ország pedig egy demokratikus jogállam” – tette hozzá.
Magyar kitért arra, hogy érti és érzi a rá háruló felelősséget, a változás mindent legyőző erejét, ezért senkinek nem fogja hagyni, hogy a társadalomban tapasztalt reményt bárki lerombolja. „Ha bárki akár csak egy forint közpénzt elemel a Tisza kormányzása idején, az velem, a független igazságszolgáltatással, Szabó Bencével és Pálinkás Szilveszter századosokkal találja magát szemben” – mondta.
Magyar Péter kifejezetten kérte a fiatalokat, hogy győzzék meg a szüleiket.
A pártelnök szerint több tízezer külföldön élő magyar tart jelenleg haza, hogy szavazzon, úgy tudja, Ausztria felől dugók álltak szombaton Magyarországra emiatt. Magyar Péter egy-egy szavazat jelentőségét kiemelve elmesélte a történetet, hogy egy rosszul bevert patkószög miatt elesett a ló, így a katona is, a magyarok elvesztették a csatát és az országot is. „Holnap váltsunk rendszert, írjunk történelmet és verjük be azt a patkószöget magyaros, tökös módon, erősen” – tette hozzá.
Magyar külön köszönetet mondott a Tisza Pártnál dolgozó „bátor nőknek”,
közéjük sorolta a harmadik debreceni jelöltet, Tompa Enikőt is, aki úgy érzi, helyi kampányukkal hitet és reményt adtak a városnak. „Ahhoz kérem a bizalmatokat, hogy elvigyem a hangotokat a parlamenti bársonyszékekig, vigyük végig, amiért jöttünk, mert nincs már hova hátrálnunk” – buzdította szavazásra Tompa a helyieket.
„Tudom, hogy sokan fáradtak vagytok, ez teljesen természetes a maraton utolsó száz méterén, de azt kérem, hogy tartsatok ki és nyújtsatok 110 százalékot holnap is” – vette vissza Magyar Péter a szót. „Dolgozzunk azért a következő 24 órában, hogy igazán mámoros legyen a győzelem és legyen egy nagy magyar karnevál” – mondta.
Kitért arra is, hogy szerinte a Fidesz országszerte szervezett választási csalásokra készül,
majd a Szavazat ára című filmre utalva kiemelte, súlyos bűncselekmény bárkinek a szavazatát kizsarolni. Azt kérte mindenkitől, hogy fenyegetés hatására se fotózza le vagy adja át a szavazatát, mert „nem kell már félni a fideszes maffiózóktól”, hiszen egy nap múlva vége lesz ennek a rendszernek. Mint mondta, a szavazófülkében mindenki egyedül lesz két szavazólappal, egy – lehetőleg saját – tollal és a lelkiismeretével, valamint azt kérte, mindenki gondolja át, az élelmiszercsomagok vagy a szavazatért kapott 10-20 ezer forint többet ér-e a jövőnél. Azt ígérte továbbá, hogy az igazságszolgáltatás elé kerül mindenki, aki részt vesz a választási csalások szervezésében és lebonyolításában.
A Tisza Párt elnöke „hamis zászlós műveletektől” is tart a választás napján,
számít arra, hogy pártlogót viselő emberek okozhatnak fennforgást a szavazókörökben, de már előre kijelentette, hogy ők nem a Tiszához tartoznak. Ehhez kapcsolódva
a választási bizottságok tagjait és a rendvédelmi szerveket is arra kérte, hogy maradjanak hűek esküjükhöz, őrizzék a rendet, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy csalásbejelentő felületet hoztak létre, ahol bárki bejelentést tehet.
„Készüljetek, holnap sorsdöntő nap előtt állunk és óriási győzelmet fogunk aratni. Erre hívunk mindenkit, segítsetek, legyetek ott, szavazzatok, maradjatok békések, derűsek, mosolyogjatok. Ez itt a mi hazánk és holnap visszavesszük ezt a gyönyörű országot” – mondta beszéde végén Magyar Péter, aki köszönetet mondott a családjának, minden kollégájának és az önkénteseknek.
„Remélem, hogy előnyömre változtam, azon fogok dolgozni az év minden napján, hogy beváltsam a hozzám fűzött reményt” – zárta le hivatalosan is a kampányt Magyar Péter, majd elszavaltatta a közönséggel a Nemzeti dal-t és még a Kossuth-nóta is felzendült.





