Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Magyarország ügyészsége

Ablaktörlőbe kapaszkodó nővel a motorháztetőn hajtott a férfi – videó

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki a vád szerint úgy közlekedett autójával, hogy a sértett a motorháztetőn kapaszkodott.

A vádirat szerint a 30 éves férfi 2024 júniusában barátaival autózott Sopronban úgy, hogy a járművet ő vezette. A késő esti órákban az autóval egy autós étteremhez állt be, hogy rendeljenek. Itt a terhelt felháborodott azon, hogy a 36 éves sértett férfi gyalogosan, a várakozó járműveket kikerülve ment az étterem ablakához, hogy rendeljen magának.

A vádlott ezért kiszállt a járműből, ököllel több alkalommal megütötte a sértettet, majd mikor a megtámadott az ütésektől a földre került, meg is rúgta. Ezután visszaült autójába és el akart indulni. Időközben azonban a helyszínre ért a sértett párja is, aki a jármű elé állt.

A vádlott nem foglalkozott az előtte állóval, úgy indult el a járművel, hogy egy parkoló gépkocsi oldalának is nekiment, majd a jármű elejével nekiütközött az előtte álló nőnek. A sértett, hogy a komolyabb sérülést elkerülje inkább felfeküdt a motorháztetőre és az ablaktörlőbe kapaszkodott. A terheltet ez sem érdekelte, továbbhaladt, kihajtott az útra és itt tett meg mintegy száz métert, mielőtt egy kereszteződésben jobbra fordult volna. A sértett eközben végig az ablaktörlőbe kapaszkodott.

Végül a bekanyarodást követően a vádlott megállt, így a sértett le tudott szállni a motorháztetőről.

A videó ide kattintva nézhető meg.

Az ügyészég a férfi ellen garázdaság és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel akár négy és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a vádlottat a bíróság tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy, a közös határ mentén létrehozandó biztonsági zónáról beszélt, amelyről a Kijevvel folytatott esetleges béketárgyalásokon sem alkudozna. Moszkva közölte: egyelőre nincs napirenden a tárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Brüsszelben lezajlott Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter első kétoldalú találkozója, Kijev új fejezetet emleget az ukrán-magyar kapcsolatokban. Az uniós csúcson a vezetők újabb szankciós csomagot és a 2027-es ukrán finanszírozás rendezését ígérték, Franciaország gyorsítja a fegyverszállításokat, Belgium tíz F-16-ost ad át még idén. Zelenszkij ugyanakkor elismerte: Ukrajna kifogyóban van a Patriot elfogórakétákból. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×