Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Tuzson Bence igazságügyi miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országház Nagy Imre termében 2025. november 4-én.
Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

13. havi illetményt kaphatnak a bírósági dolgozók idén

A teljes bírósági ágazat, több mint 10 ezer ember kaphat 13. havi illetményt idén – közölte Tuzson Bence igazságügyi miniszter éves meghallgatásán kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.

A miniszter elmondta: az Országos Bírósági Hivatal elnöke (OBH) terjesztette elő a javaslatot, amelyet az Országos Bírósági Tanács (OBT) szerdán tárgyal meg, és reményei szerint hozzájárul, hogy az ágazat dolgozói idén 13. havi illetményben részesüljenek.

Jelezte: a szükséges költségvetési fedezet rendelkezésre áll.

Tuzson Bence a bírák javadalmazását prioritásnak nevezte, emlékeztetve, tavaly megállapodást kötöttek a bírósági szervezettel, amelynek eredményeképpen három lépésben emelik a bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, valamint a bírósági dolgozók bérét. Hozzátette: a bírák havi átlagilletménye 48 százalékkal növekszik a 2024-es szinthez képest, a fogalmazók és a titkárok 89 százalékos növekedéssel számolhatnak, a bírósági tisztviselők javadalmazása pedig duplájára nő.

Nem kell Magyarországnak ezen a területen sem szégyenkeznie, jól halad előre a bírák illetményének emelése - összegzett.

Apáti István (Mi Hazánk) kérdésére, hogy a 13. havi illetmény csak egyszeri, a 2026-os választás előtti "kampányfogás" vagy minden évben megkapják majd a bírósági dolgozók, a miniszter úgy válaszolt: reméli, hogy a következő időszakban is lesz arra lehetőség, hogy ilyen költségvetése legyen a bírósági rendszernek.

A miniszter az éves meghallgatáson mondott expozéjában fontosnak nevezte, hogy olyan jogrendszere legyen Magyarországnak, amely segíteni tudja az ország versenyképességét. Ebből a szempontból kiemeltnek nevezte a jogrendszer átláthatóságát, hangsúlyozva, hogy a minisztérium az elmúlt időszakban deregulációs törvényjavaslatokat terjesztett az Országgyűlés elé, hogy a magánszemélyek és vállalkozások számára egyszerűbb jogi környezetet teremtsen.

Közölte: a mesterséges intelligencián alapuló új programot indítottak a Nemzeti Jogtár átalakítására, ennek első publikus verziója jövő év első negyedévében lesz kész. Az új jogtár releváns jogi választ ad majd a feltett kérdésekre, minden jogszabályt figyelembe véve, és a tervek szerint később ügyintéző funkciót is kap - mondta. A mesterséges intelligenciának a jogi szakmára gyakorolt hatásával kapcsolatban megjegyezte: a kreatív jogászkodásnak továbbra is lesz jövője, a kutatási munka viszont jelentősen egyszerűsödni fog.

Beszámolt a polgári jog területén bevezetett eljárási szabályváltozásokról - így az egyszerűsített, gyorsított eljárás és az egyszerűsített indokolás bevezetéséről - amelyek azt szolgálják, hogy minél gyorsabban szülessenek meg az ítéletek. Ezt célozza az a néhány hónapja bevezetett új szabály is, amely szerint a bíróságnak saját határidő-mulasztása esetén a minmálbér másfél százalékát kell kifizetnie naponta - közölte.

A miniszter beszámolt az online csalásokkal kapcsolatos jogszabály-módosításokról is, amelyek eredményeképpen sok esetben még időben le lehet tiltani a csalással megszerzett pénz továbbutalását. Ennek köszönhetően egy év alatt 3 milliárd forintot tudtak visszaszerezni a csalások áldozatainak - számolt be.

Az áldozatvédelemről szólva kiemelte, hogy 2026-ban már minden megyeszékhelyen lesz áldozatvédelmi központ, miután a szekszárdit is átadják jövőre. A büntetőjog változásai közül kiemelte, hogy a távoltartás intézményét akár egy egész életre el lehet rendelni, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetői soha többet ne közelíthessék meg áldozatukat, a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatban pedig meg kell hallgatni az áldozatot is.

A DK-s Rónai Sándor a Szőlő utcai javítóintézetben elkövetetett bűncselekményekkel kapcsolatban azt kérdezte a minisztertől, továbbra is fenntartja-e, hogy nincsen kiskorú érintettje az ügynek, és magas rangú politikai szereplő vagy kormánytag sem érintett. Válaszában a miniszter azt kérte számon a DK-n, hogy a korábbi gyermekvédelmi törvénymódosításokat, szigorításokat nem támogatta, ami szerinte aláássa az ellenzéki párt gyermekvédelemmel kapcsolatos álláspontját.

Kijelentette: a minisztérium által összeállított vizsgálati jelentéseben foglaltakat nem szabad összekeverni a különböző büntetőeljárásokkal. Az ügynek semmilyen szempontból nincs közelében politikus, az teljesen biztos - szögezte le, a DK-t viszont azzal vádolta, hogy a részvételével zajlik egy olyan felépített politikai támadás, amelynek célja a kormány működőképességének aláásása.

A testület ülése után a minisztert újságírók is arról kérdezték: továbbra is úgy gondolja-e, hogy a Szőlő utcai ügynek nincsen kiskorú érintettje, miközben a rendőrség ezzel ellentétes nyilatkozatot tett. Tuzson Bence azt mondta: fenntartja a Szőlő utcai üggyel kapcsolatos jelentésében foglaltakat, szerinte amikor a jelentést kiadta, a benne foglalt állítások mind igazak voltak a büntetőeljárás akkori állása alapján. Hangsúlyozta, hogy minden ügyben, ahol kiskorú érintett lehet, büntetőeljárást kell lefolytatni.

A Tisza Párt adatszivárgási ügyét a miniszter súlyos bűncselekményként és alapvető nemzetbiztonsági kérdésként értékelte, hangsúlyozva, hogy 200 ezer ember adatával éltek vissza, és az adatok kikerülhetettek akár külföldre is. Le kell folytatni a szükséges vizsgálatokat, beleértve a büntetőeljárást is - tette hozzá.

Az almát akarja a körtével összehasonlítani - válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy a Tisza párt adatszivárgási ügye, vagy a külügymisztérium szervereit korábban ért orosz hackertámadás jelent nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot. Tuzson Bence komoly alkalmassági problémának nevezte, hogy a Tisza párt nem tudott vigyázni a rá bízott adatokra. Azt mondta: nem hiszi, hogy a párt tudatosan szivárogtatta ki az adatokat, de valószínűnek tartja, hogy lehető legnagyobb hanyagsággal jártak el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×