Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: négy konzul is segíti majd a Ferencváros szurkolóit

A miniszter közösségi médiás bejelentkezésében igyekszik mindenkit megnyugtatni: lesz kihez fordulnia azoknak, akik kimennek Belgiumba a Genk-Ferencváros találkozóra, és esetleg bajba kerülnek.

Négy magyar konzul is jelen lesz a Genk-Ferencváros futballmeccs helyszínén csütörtökön Belgiumban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a meccs reggelén a Facebookon.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában rendezendő mérkőzésre több mint háromszáz jegyet vásároltak eddig a ferencvárosi drukkerek, akiknek egy része szervezetten, autóbusszal érkezik majd a városba.

„A jegyek átvételi pontja a vendégszektor parkolójában lesz, ahol a konzul kollégáink segíteni fognak a Ferencváros szurkolóinak. A határátkelőhelyen is lesz konzul kollégánk, aki várja a szervezetten érkező szurkolókat, és őket egészen a stadionig el fogja kísérni” – sorolta.

„Összesen négy konzul teljesít majd szolgálatot a határátkelőhelyeken, a voucher átadási pontján és a stadionban magában” – tette hozzá.

„Ha bármely magyar szurkolónak bármilyen ügyes-bajos dolga merül fel, vagy segítségre van szüksége, akkor a négy ott dolgozó kollégámtól tud majd segítséget kérni”

– húzta alá. Szijjártó Péter ezt követően arra is kitért, hogy a holland-belga határátkelőhelyen is lesz konzuli jelenlét mindaddig, amíg a mérkőzést követően a szurkolók el nem hagyják az ország területét.

„A konzuli szolgálat útvonaljavaslatot is készített, s a legjobb útvonal a Budapest-Bécs-Passau-Bocholt- Genk, de természetesen ezt mindenkire rábízzuk, milyen útvonalat választ” – mondta.

Végül pedig közölte, hogy ügyeleti telefonszám működik ezúttal is, ezt hívhatják baj esetén: +32 490 01 42 87.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×