Infostart.hu
eur:
388.64
usd:
336.89
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Fürdőzők a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

A balatoni szezon végéről tettek bejelentést

Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a program - írta a Balatoni Turizmus Szövetség.

Azt írták: a következő hetekben még nagyon is élvezhetők a nyári szolgáltatások, sőt az időjárás függvényében a későbbi őszi hónapok sem vesznek el.

Jelezték: évek óta egyre több szolgáltató kapcsolódik a négyévszakos Balaton kampányhoz és tartanak nyitva egész évben. A túrázókat, kerékpározókat régóta nem kell meggyőzni arról, hogy kora tavasztól késő őszig érdemes ellátogatni a tó környékére. Tavaszindító gasztronómiai fesztiválok, télen pedig adventi vásárok, hangulatos jégpályák várják az ide érkező vendégeket.

Idézték Fekete Tamást, a szövetség elnökét, aki arról beszélt: 2025-ben is jó nyári időszakot zárt a Balaton, a vendégszám és a vendégéjszakák továbbra is emelkedő tendenciát mutatnak.

Hozzátette:

amíg jó idő van, addig telt ház lesz a strandokon is

és ha mindben jól megy, idén is átlépi majd az éves vendégéjszakák száma a kilencmilliót ebben a régióban.

A szövetség elnöke szerint a következő években az árérzékenység, a szolgáltatások minősége, illetve a kerékpáros és egyéb aktív tevékenységek lehetőségeinek fejlesztése lesz meghatározó a régió versenyképességében.

A látogatók ma már tudatosabban költik el a pénzüket, megválogatják, hová mennek, és milyen élményt kapnak a pénzükért. Ez arra ösztönzi a helyi vállalkozásokat, hogy jobb, személyre szabottabb és fenntarthatóbb szolgáltatásokat nyújtsanak - tette hozzá Fekete Tamás.

A tavaszi, őszi hónapok programjai, a gasztronómiai rendezvények, valamint az aktív turizmus fejlődése mind azt mutatják, hogy a tó térsége képes négyévszakos desztinációként működni, ezt bizonyítja az is, hogy idén 17. alkalommal szervezik meg a Nyitott Balaton akciót - ismertette Fekete Tamás.

A programok közül kiemelte a hétvégén rendezett magyar MotoGP-futamot Balatonfőkajáron, a szintén a hétvégéig tartó Balatonalmádi Bor- és Gasztrofesztivált, valamint a szeptember 5-8. közti siófoki V. Balatoni Nemzetközi Folklórfesztivált.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×