Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Útlezárás Budapest I. kerületében a Fő utca és Csalogány utca kereszteződésénél, miután a viharos szél meglazította a fővárosi Szent Ferenc sebei katolikus templom tornyának lemezborítását 2023. január 4-én.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Delegációk bénítják meg a főváros közlekedését szerdáig

Lezárásokra, parkolási korlátozásokra kell számítani. A Türk Tanács budapesti találkozójára érkeznek a delegációk.

Delegációk közlekedése miatt lezárásokra kell számítani a jövő hét elején Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján.

Azt írták: a szakaszos és időszakos lezárások

hétfőn, kedden és szerdán az I., az V., a VI., a XI., a XIV. és a XV. kerületet érintik.

A delegációk közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol és ameddig az a védett járművek áthaladása miatt feltétlenül szükséges.

A tájékoztatás szerint a közlekedőknek a Liszt Ferenc-repülőtérre bevezető, illetve az onnan kivezető útszakaszon, továbbá egyes budai és belvárosi szakaszokon, egyebek mellett az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Széchenyi téren, a Március 15. terén, a Krisztina körúton, a Szent Gellért rakparton, a Lánchídon és az Erzsébet hídon, valamint a budai Várban és környezetében kell lezárásokra számítaniuk.

Emellett több utcában is tilos lesz megállniuk az autósoknak, és a BRFK azt is közölte, hogy az érintett területeken kedden és szerdán a kijelölt taxiállomások sem működnek.

A korlátozásokról részletesen a rendőrség honlapján lehet tájékozódni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×