Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Rákosrendező vasútállomás. Forrás: Wikipédia
Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Minisztériumi bejelentés Rákosrendező kapcsán

A Stockton Zrt. a nyitva álló határidőn belül nem élt a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területein fennálló elővásárlási jogával, így egyedül a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek Zrt. lépett be vevőként az adásvételi szerződésbe – jelentette be közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Mint írják, az állam nyomon fogja követni az adásvételi szerződésben meghatározott vevői kötelezettségek, így a vételár megfizetésének maradéktalan betartását és a méltatlan állapotok felszámolását.

Az NGM részletezte: a szerződés értelmében a BKM Zrt.-nek

  • a szerződéskötéstől számított 8 napon belül anyavállalati garancia vagy egyenértékű biztosíték nyújtását kell igazolnia az állam felé az első két vételárrészletre, azaz mintegy 30,5 milliárd forintra vonatkozóan, emellett
  • 10 munkanapon belül intézkednie szükséges az első vételárrészlet, vagyis a teljes vételár 25 százalékát kitevő 12,7 milliárd forint maradéktalan megfizetéséről.

Felidézik: a Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti nemzetközi megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében megszületett kormányzati döntés alapján 2025. január 16-án került sor Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeinek értékesítésére. Az adásvételi szerződés szerint az érintett ingatlanokon a Budapest Közművek Zrt. és a Stockton Zrt. elővásárlási joga állt fenn, amelyek gyakorlására - a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályai szerint - megfelelő határidőt biztosított a területet értékesítő Magyar Állam képviseletében eljáró MNV Zrt.

Az NGM kiemelte:

a nyitva álló határidőn belül egyedül a Budapest Közművek Zrt. élt elővásárlási jogával, így közte és a magyar állam, mint eladó között az adásvételi szerződés érvényesen létrejött.

A Ptk. és a vonatkozó joggyakorlat alapján az elővásárlásra jogosult e jogát akként gyakorolhatja, hogy az adásvételi szerződés valamennyi feltételét teljesíti, beleértve az ügylet tárgyára, a vételárra és annak fizetési feltételeire, a szerződéses biztosítékokra és valamennyi egyéb körülményre vonatkozó kitételt.

A minisztérium tájékoztatott arról, hogy a BKM Zrt. nyilatkozata kiemelte, hogy a társaság az ingatlan-adásvételi szerződésben részletezett szerződéses feltételeket maradéktalanul, minden feltételre kiterjedően elfogadja egyebek közt azt is, hogy a szerződés értelmében a BKM Zrt.-nek a szerződéskötéstől számított 8 napon belül anyavállalati garancia vagy egyenértékű biztosíték nyújtását kell igazolnia az állam felé az első két vételárrészletre, azaz mintegy 30,5 milliárd forintra vonatkozóan. Emellett 10 munkanapon belül intézkednie szükséges az első vételárrészlet, vagyis a teljes vételár 25 százalékát kitevő 12,7 milliárd forint maradéktalan megfizetéséről.

A NGM tájékoztat arról is, hogy a terület birtokbavételének további feltétele az ingatlanok használati megosztását szabályozó szerződés megkötése a MÁV Zrt.-vel, amire a feleknek 60 nap áll rendelkezésre.

Az NGM hangsúlyozza, hogy a területen lévő méltatlan állapotok felszámolása, így a környezeti károk és hulladékok kezelése, illetve ezek kockázatainak viselése a BKM Zrt. kötelezettsége. Mint hozzáteszik, a területen tervezett jövőbeli fejlesztésekre vonatkozó fővárosi elképzelések megvalósítása érdekében az új tulajdonosnak lehetősége van egyedi jogalkotási és szabályozási igényeit jelezni a magyar állam felé, amelyekről a BKM Zrt. - akárcsak az állam által teljesítendő infrastruktúrafejlesztések tartalmáról, részleteiről és ütemezéséről - további egyedi megállapodásokat köteles kötni az Építési és Közlekedési Minisztériummal a szerződéskötéstől számított 6 hónapon belül.

Az NGM közleménye tájékoztat arról is, hogy a szerződéses konstrukció értelmében a második vételárrészlet megfizetésére abban az esetben köteles a fővárosi vállalat, ha a fenti megállapodások szerinti szabályozási változások hatályba léptek, az ingatlanokon nincs folyamatban peres eljárás, illetve ha a szükséges telekalakítások megvalósultak. Az utolsó vételárrészlet megfizetése az állami infrastruktúra beruházások megvalósítását követően, de legkésőbb 2039. március 25. napjáig esedékes.

Címlapról ajánljuk

árcsökkenés
Nem isszák olyan forrón a kakaót

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×