Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Hack Péter egyetemi tanár, büntetőjogász beszél a Korrupció és elszámoltatás címmel tartott vitafórumon az ELTE lágymányosi kampuszán 2012. november 6-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Hack Péter: a drogkereskedők elleni fellépés most bejelentett eszközei már ott vannak a Btk.-ban

A Horváth László kormánybiztos által említett drogkereskedőket, -birtoklókat és -fogyasztókat érintő intézkedések már most is benne vannak a Büntető Törvénykönyvben, ám azok szigorítása lehet egyfajta irány – az InfoRádió által megkérdezett jogász.

Hajtóvadászatot indítanak március elsejétől a kábítószer-kereskedők ellen – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost is kinevezett. Horváth László azt mondta: a drogkereskedőkkel szemben zéró toleranciát alkalmaznak. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy közveszélyességi őrizetbe vegyenek valakit, aki éppen kábítószer hatása alatt tudatlan állapotban hever az utcán, vagy pedig őrjöng, és azt is felvetette, hogy a kábítószer-kereskedők vagyonát el lehessen kobozni. A kormánybiztos még egy olyan intézkedést is bevezethetőnek tart, hogy a közösség védelme érdekében távol lehessen tartani egy kereskedőt, így az adott település meghatározott időre ki is tilthatná.

Hack Péter úgy véli, a kormánybiztos által jelzett jogszabályváltozások közül legjelentősebb a kábítószer-fogyasztók esetében a közbiztonsági őrizet lenne, de büntetőeljárás-jogász szerint nem a jogszabály az igazi probléma, hanem az infrastruktúra:

ha az utcán fekvő vagy garázdálkodó kábítószerest a rendőrségnek el kell szállítania, akkor gondoskodni kell egy olyan helyről, ahol megfelelő ellátást kap.

A szakember szerint a másik két szankció esetében nincs szó újdonságról. A vagyonelkobzásról elmondta, hogy 2016 óta már a magyar jogban is megjelent az a megoldás, hogy csaknem ötven bűncselekmény – köztük a kábítószer-kereskedelem – esetében a jogalkotó megfordította a bizonyítási terhet az elkövető vagyona esetében. „A fő szabály szerint a vádlónak kell a vádat bizonyítani, és nyilván továbbra is a bűnösséget a vádlónak kell bizonyítania, de a kábítószer-kereskedők és más bűncselekmények elkövetői, különösen bűnszervezetben résztvevők esetén az a nemzetközi gyakorlat alakult ki, hogy ilyenkor a vagyonról, amivel a kábítószer-kereskedő vagy a bűnszervezet tagja rendelkezik, az elkövetőnek kell bizonyítania, hogy nem bűncselekményből származik” – magyarázta a jogtudós, és felidézte, hogy az eredeti szabály szerint a hatóságoknak minden egyes vagyontárgyra, ingatlanra, autóra, ékszerre, nagy értékű órára be kellett bizonyítani, hogy az elkövető bűncselekményből származó pénzből vette. Hack Péter nem tudja egyelőre, hogy ezen a szabályon még lehet-e szigorítani, vagy csak a gyakorlaton kell változtatni, hogy ne érje meg ilyen bűncselekményeket elkövetni.

Horváth László kormánybiztos arról is beszélt, hogy a közösségek védelme érdekében még akár egy településről is ki lehet majd tiltani a kábítószert árulókat, de Hack Péter felhívta a figyelmet arra, hogy ez a lehetőség már most benne van a Büntető Törvénykönyv szankciói között. Létezik a kiutasítást, amikor Magyarországról lehet valakit kiutasítani, és

létezik a kitiltást, amikor az ország meghatározott részéből lehet kitiltani valakit legalább egy, legfeljebb öt évre.

„Ez már egy létező szankció, de lehet, hogy ezt a kábítószerrel kapcsolatban még szigorúbbá teszik, de a hatályos büntető törvénykönyv alapján ennek alkalmazására most is joga van a bíróságnak” – tette hozzá a jogász.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×