Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Nyitókép: police.hu

Több kilométernyi távközlési kábelt loptak el a MÁV-tól

6,6 millió forintos kárt okoztak a tolvajok Nográdban.

A tolvajok a Nógrádszakál, Ipolytarnóc és Litke közötti – jelenleg üzemen kívüli – nyílt pályaszakasz mellől vitték el a vasúti távközlésre használt légkábeleket.

A rendőrség honlapján azt írta: oszlopokról levágott több kilométernyi kábel mennyiségéből a nyomozók arra következtettek, hogy több elkövetőt kell keresni.

Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások eredményeként a vármegyeszékhely nyomozói november közepén elfogtak és őrizetbe vettek egy 18 és egy 20 éves nógrádszakáli férfit, majd a rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen végrehajtott akcióban december 10-én további négy férfit.

A gyanú szerint az elkövetők alkalmanként körülbelül 200 kilogramm kábelt loptak el, és az eltelt időszakban közel száz alkalommal értékesítették az így megszerzett színesfémet, amelynek ellenértékét egymás között szétosztották.

A nyomozó hatóság az őrizetbe vett hat elkövető letartóztatását indítványozta, amit a bíróság elrendelt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×