Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Pexels.com

Rövidesen 120-szal száguldhatnak a vonatok a miskolci fővonal

A MÁV a legkorszerűbb műszaki megoldásokat is igénybe veszi, ezért várhatóan a december 4-i határidőre elkészül a miskolci fővonal felújított szakasza – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága a vasúttársaság honlapján szombaton.

Emlékeztettek: a MÁV komplex felújítást végez a miskolci fővonal közel 30 kilométeres szakaszán az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) 5 pontos akciótervének részeként, de teljes egészében a vasúttársaság saját forrásából, mintegy 18 milliárd forintból.

A beruházás célja, hogy a vonalszakaszon megszűnjenek a sebességkorlátozások és késések, kiszámíthatóbbá váljon a menetrend, az utazási idő pedig akár 5 perccel rövidülhessen.

A rekonstrukció október 19-étől már Emőd és Mezőkeresztes–Mezőnyárád között zajlik. A jelenlegi, második ütem során több mint 20 ezer betonaljat váltanak ki újakkal a sínek cseréjével együtt. A 12 kilométeres szakaszon zúzottkőből 47 ezer tonnát rostálnak és építenek be, 600 méteren pedig teljesen kicserélik az ágyazatot is. Emellett 3 átjárót javítanak és 5 hídon végzik el az állagmegóvó szigetelést – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a felújítást október 29-től ismét a korszerű SMD típusú felépítménycserélő óriás géplánc segítségével gyorsítják. A munkagép naponta mintegy 1400-1600 méteres vágányhosszt halad, így 9 nap alatt cseréli a kivitelező a felépítmény részeit, a síneket és a vasbetonaljakat.

A tervek szerint az első fázisban – a Miskolc és Emőd közötti 15 kilométeren – befejezett szakaszon decemberben már 120 kilométeres óránkénti sebességgel, míg a mostani ütemben megújuló Mezőkeresztes–Mezőnyárád–Emőd szakaszon várhatóan év elején, az utószabályozásokat követően óránként szintén 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok.

A mintegy 27 kilométernyi teljes szakaszon két ütemben, éjjel-nappal dolgoznak a szakemberek és a munkagépek, berendezések. Hajnaltól éjszakáig egy sínpáron biztosítják folyamatosan a vonatok haladását, miközben a másikon ütemezés szerint zajlik a kivitelezés. Éjjelenként azonban mindkét vágányon folyik a munkavégzés, hogy december 4-éig, határidőre elkészüljön a pályarekonstrukció.

A módosított menetrendek az online felületeiken – MÁV app, Elvira – érhetőek el.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 08:18
×
×
×
×